Már Nánási Pál és Ördög Nóra balatoni csemegeboltjában is a polcokra kerültek a szentesi SzebKo Pálinkaház ciderei. Az egykori pedagógusok azonban nem csak a hazánkban is egyre nagyobb népszerűségnek örvendő almaborban láttak fantáziát, helyi kisüzemükben gyümölcslevet és minőségi pálinkát is előállítanak száz százalékban természetes alapanyagokból. Szebeni Zoltánnal és Kocsis Istvánnal, a SzebKo Pálinkaház tulajdonosaival beszélgettünk közös vállalkozásukról.

A tábla mellől az üstök, lepárlók világába

A Horváth Mihály Gimnázium egykori pedagógusai már tanárként is szívesen adózták szabadidejüket a gyümölcspárlatok, pálinkák világának. Ahogy mondják, korábban is főzték és kóstolták a pálinkák széles skáláját, a közös vállalkozás ötlete is a kedvelt magyar röviditalhoz köthető.

– Az egyik drámais osztály osztályfőnöke voltam, és Pistit hívtuk el kísérőnek az osztálykirándulásunkra, a Balaton partjára. Az egyik nap eléggé beszorított bennünket az időjárás és este iszogattunk egy kis pálinkát. Akkor fogalmazódott meg bennünk, hogy milyen jó lenne az iskola mellett pálinkafőzéssel, gyümölcsfeldolgozással foglalkozni. Az elhatározásunk elég komoly lett, elkezdtük feltérképezni a lehetőségeket az üzem megvalósításához. Azt azért láttuk, hogy ezt önerőből nem tudjuk megvalósítani, így olyan embereket kerestünk, akik fantáziát látnak a tervünkben – kezdi Zoli.

A több hektár alma és barackfölddel rendelkező Szarvas Pálnak tetszett a tanár urak ötlete, létre is jött a közös együttműködés, ezt követően egy pályázati lehetőségnek köszönhetően épült meg a SzebKo Pálinkaház komplex üzeme, mely az almalé-, a cider- és a pálinkagyártás szintjén kapcsolódik össze. – Közben persze eljutottunk arra a szintre, hogy meg kellett hoznunk a döntést a jövőnkkel kapcsolatban, és arra jutottunk, hogy minden időnket az üzemre szeretnénk fordítani, így felmondtunk – mondják.

2018-ban zöldmezős beruházásként a Szentes Ipari Park területén indult az építkezés, a gyárat 2019 februárjában adták át. – Gyakorlatilag az üzem arra épült, amit a pályázat is „megkövetelt”, hogy új értéket teremtsünk magából az almából. Az almalé volt az első ötletünk, ezt viszonylag egyszerű előállítani, de azért itt is nagyon komoly élelmiszerbiztonsági feltételeknek kellett megfelelni. Mind a ketten megszereztük a Gyümölcspárlat, illetve pálinkakészítő, a Zöldség-gyümölcsfeldolgozó, és a Targoncavezető OKJ-s végzettséget, illetve Zoli a szőlész-borász képzést is elvégezte – folytatja Pisti.

Az üzem központi egysége egy gyümölcsfeldolgozó a fekete és fehér övezettel rendelkezik. A gyümölcsprésből nyert sűrű rostos levet pasztőrözés után Bag-in-Box dobozokban gyümölcslé formájában értékesítik, avagy egy borászati eljárást követően cidert állítanak elő belőle. Az Almárium nevet viselő gyümölcsléből kezdetben 800 litert készítettek egy hónapban, mára azonban akkora népszerűségnek örvend a termékük, hogy már heti 1600 litert préselnek belőle.

„Ez már nem az az almabor”

A cider készítését egy angliai kóstolótúra előzte meg. – A testvérem Cambridge-ben él és egy alkalommal meglátogattuk azzal a céllal, hogy egy kicsit mélyebben elmerülünk a ciderek világában, hiszen ez a típusú ital leginkább Nyugat-Európában népszerű, ahol a szőlő annyira nem terjedt el, így almából főztek bort. Egyszerűbben almabornak is hívhatjuk, ám a magyar társadalom nem szimpatizál ezzel a kifejezéssel, hiszen a régi rendszerben eléggé elrontották a hírnevét. De ez már nem az az almabor. Úgy döntöttünk, hogy egy kicsit populárisabb formában állítjuk elő, további természetes adalékanyagokkal ízesítjük, hogy egy könnyed és népszerű terméket kapjunk – meséli Pisti.

– Azt tapasztaljuk, hogy még mindig nem tudják az emberek, hogy a cider valójában egy almabor. Sokan kérdezik, hogy ez milyen sör? Amúgy látjuk, hogy nyitottak és megkóstolják, sőt a gluténérzékenyek is keresik, mert ugye ők nem fogyasztanak sört – teszi hozzá Zoli.

A népszerű italra Ördög Nóra és férje, Nánási Pál is felfigyelt Balaton- parti csemegeboltjukban kapható is a stílusosan Teacher’s Cidernek nevezett ital. A tulajdonosok azt is elárulták, a fővárosban is népszerűsítik termékeiket, legutóbb épp a Lupa-tónál vendéglátó-egységet üzemeltető film- és videokliprendező, Indián kóstolta meg.

A kiváló alapanyag a pálinka lelke

2019 augusztusa óta pálinkafőzéssel és értékesítéssel, valamint bérfőzéssel is foglalkozik a SzebKo Pálinkaház. Ahogy mondják, általában a bogyós gyümölcsökkel kezdődik a „szezon” majd a barack- és almafajták következnek a sorban. Kérdésünkre elárulták, főleg a pálinkafőzés szempontjából népszerűnek számító gyümölcsökből főznek, de előfordultak már extrémebb alapanyagok is, mint például sárgadinnye, vagy csipkebogyó is.

Az alapanyagot leginkább helyből vagy a térségből szerzik be. Erre fontos hangsúlyt fektetnek, hiszen ahogy mondják, a gyümölcs minőségétől és a cefrézési eljárástól függ a pálinka minősége. Az alap sortimentjük öt féle ízből áll, az alma mellett szilva-, körte-, birsalma- és szőlőpálinkát állítanak elő, de elárulták, már meggyet is sikerült beszerezniük, ez lesz a következő projekt. Pálinkájukkal szakmai elismeréseket is szereztek, 2020 februárjában a Magyar Pálinka Nemzeti Tanács 20 pontos pontozólapján a szilvapálinkájuk arany-, míg a többi ezüstérmet nyert.

– Célunk, hogy országos hírnevet szerezzünk a termékeinknek, ám úgy látjuk, hogy ebben a tekintetben két részre szakad az ország. Vannak, akik nagyon jó minőségben, de kevesebb mennyiségben gyártanak, és vannak ezek ellentétei, akik gyengébb minőséggel próbálkoznak nagy tételben. Mi abszolút az első kategóriába tartozunk, szeretnénk, ha a SzebKo Pálinka neve úgy maradna meg a köztudatban, mint egy kiváló minőségű, boltokban is elérhető termék – zárták gondolataikat.

Sebők Tamás

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!