Szentes ikonikus épülete, az egykori zsinagóga, közel száz éven keresztül a helyi zsidó gyülekezet otthona volt, azonban az évtizedek során elcsendesedett, kiüresedett, és a 90-es évekre már [...]
Szentes anno rovatunkban két írást is közlünk. Felkerestük egyik legrégebbi előfizetőnket, Faragó Péternét, aki az ismerős arcokat, a helyi történéseket, a múlt emlékeit keresi és szereti [...]
Éppen negyven éve, 1983 júliusában két új, monumentális képzőművészeti alkotással díszítették az Ifjúsági és Művelődési Házat (akkoriban még az ifjúsági szó volt előbb az elnevezésében). Egy [...]
A legnagyobb tisztelettel ragadtam tollat, amikor a korosztályom emlékeit olvasom az 55 éves Szentesi Élet hasábjain és nosztalgiázom így 83 évesen. Szeretett városunk főutcáján, mint pelyhedző [...]
A közelmúltban a pedagógusnapon ünnepeltük tanítóinkat. Az évzárók után diák és tanár a nyári szünidőre készülődik. A Kossuth téri Általános Iskolában, majd a Közgazdasági Technikumban is sok [...]
Nem volt könnyű egy városi lap indulása a hatvanas években, állítólag barneválos ajándékcsomaggal megtámogatva engedélyezték a megjelenését, aztán pár éves szárnyalás után a szókimondása, bátor [...]
Meg tudja dönteni egy városi lap a szocializmust? Lehet-e valakiből jó újságíró diplomák nélkül? Ezekre a kérdésekre Dóczi Jusztina tudja a választ, aki a Szentesi Élet alapítása utáni nagy [...]
Élete volt a Szentesi Élet – Egykori kollégánk, Dóczi Jusztina mesélt Meg tudja dönteni egy városi lap a szocializmust? Lehet-e valakiből jó újságíró diplomák nélkül? Ezekre a kérdésekre [...]
Annak emlékére, hogy 90 évvel ezelőtt nyitották meg a szentesi ligeti strandot a közönség számára, korabeli fotókból és dokumentumokból összeállított kiállítás nyílt az Üdülőközpont aulájában. Az [...]
Minden ember élete egy regény, csak meg kell írni – tartja a mondás. A 92 éves Lantos Imre visszaemlékezése alkalmat ad arra, hogy elgondolkodjunk történelemről, emberségről, tehetségről, [...]