A születésünk pontos időpontja épp olyan egyedi, mint az ujjlenyomatunk. Egyszeri és megismételhetetlen. Pont annyira egyedi, mint az út, amit életünk során bejárunk. Mit jelent a születési képlet? Volt rádiós kollégámnál, Tamáskovits Gyulánál kerestem a válaszokat, aki okleveles középkori asztrológus, több mint harminc éve foglalkozik az ősi tudománnyal. Régóta ismerjük egymást, ezért is tegeződünk.


– Kezdjünk azzal, hogy mi teszi egyedivé születésünk pillanatát?
– Mindenki születésekor van egy speciális fényviszony, amely adott év, adott napján és helyén történik. Az óra, perc fontos, amit a nap delelési pozíciója is befolyásol. Ez teszi igazán egyedivé. A mai modern korunkban is előfordul, hogy a szülész karórája, a szülészeten lévő falióra és az atomóra pontosság három különböző időt mutat. Ha még nem ázott el a kórház pincéjében a születési dátumunkat őrző papír, akkor sem biztos, hogy a pontos születési időt találjuk rajta. Az égi helyzet megfigyelésében, amiről az asztrológia is szól, 4 perc eltérés egy egész fok különbséget jelenthet a képlet esetében.
– Ha már itt tartunk, mikortól számítjuk a születés pillanatát?
– A születést kétféleképpen közelíthetjük meg. Az egyik, amikor valaki fizikailag megszületett. Van, aki úgy tartja, a köldökzsinór elvágása, az első lélegzetvétel a lényeges. Indiában például, amikor az újszülött teste megszületett, a hagyományok szerint a csecsemő talpát a földhöz érintik, ami a fizikai születés igazi pillanata. Visszatérve a kérdésre, arra jutottak, ha az újszülött testének kétharmada elhagyta a szülőcsatornát, ez a kezdet egy fele.
– Mi a másik?
– Az igazi kezdet, a nem látható, a középkori hitrendszer szerint bekövetkezhet az anyaméhben, a születés pillanata előtt is.
– Minek a kiindulópontja a kezdet?
– A test és lélek közös sorsban részesülésének, vagy ahogy az asztrológia fogalmaz, a belelkesülésnek. A modern pszichológia regressziós hipnózis irányzatának követői gyakorlati példákkal szolgálnak erre. Ugyanis a módszer segít visszatérni a születési pillanathoz, és újra átélhető születésünk traumája. Magam is hallottam ötvenéves üzletembert csecsemő hangon felsírni egy ilyen összejövetelen. Nem gondoltam volna, hogy csecsemősírást hallok a torkából, ahogy először levegő hasított a tüdejébe. A visszavitt emberek másik fele kívülről látja a születését.

“A boldogság és boldogulás vágyunkból is alább kell adni. Ez azt eredményezi, hogy a helyemen vagyok, nyugalmat árasztok. A lényeg, hogyan gondolkodunk minderről.”
– Régen hogyan határozták meg a pontos születési dátumot?
– Ma speciális asztrológiai módszerekkel feltérképezhető a valódi születési dátum. Ez a középkori asztrológiában nem létezett. Kepler és Newton törvényei még nem álltak rendelkezésre. A régieknél a születésnél az asztrológus jelen volt. Akkor lehetett az égről leolvasni, hogy álltak a csillagok, égitestek. Már akkor mondtak információkat a szülőknek. Mitől kell megóvni, hogyan lehet támogatni a gyermeket. A mai asztrológia képes visszafelé gondolkodni, figyelve az életeseményeket, a középkorban erre nem volt lehetőség.

“A szülők olykor dédelgetnek álmokat, amelyek nem biztos, hogy a gyermeké is. A stoplis cipő helyett lehet, hogy a jazzbalett győzedelmeskedik egy kisfiú érdeklődésénél.”

– Amikor a születési asztrológiát említed, miben játszik szerepet a képlet, és annak elemzése a jövő szempontjából?
– Születési asztrológiával foglalkozom, újszülötteknél. A középkori asztrológiát képviselem, nem a modern tradicionálist. A szülők olykor dédelgetnek álmokat, amelyek nem biztos, hogy a gyermeké is. A stoplis cipő helyett lehet, hogy a jazzbalett győzedelmeskedik egy kisfiú érdeklődésénél. Lehet, hogy később derül ki, a gyerek letört, elégedetlen, szomorú, vágyakozik valami után, ami önsorsrontás felé is vezethet. Ezáltal az asztrológia egy használati utasítást ad a szülők kezébe. Mégpedig azért, hogy ne várjanak el a gyerektől olyat, amit nem érez magáénak. Segíthet a szülőknek, hogy miben tudják a legjobban támogatni gyermeküket. Ebben a nagy zajban, ami körülvesz minket, gyakran az adottságok háttérbe szorulnak. Mindenki a saját sorsa kovácsa, valósítsd meg az álmaid…halljuk úton-útfélen. A rózsaszín álmok kergetése pedig gyakran csalódásokhoz vezet. A születési képlet megmutatja, mi a nyitott pálya a gyermek számára.

– Vagyis, abban segít, hogy boldoguljon?
– Szokták mondani, hogy az a sikeres, aki jól boldogul az életben. De ez mit is jelent? Amit általánosságban a nagyobb közösségek annak tartanak, mint például van pénzed, tisztelnek, van olyan terület, ahol elismerik a munkád, a hivatásod. Becsületesen élsz, ha magasabb társadalmi osztályhoz tudsz tartozni, akkor jól boldogulsz. Ha lesz párod, majd utódod, akkor jól boldogulsz. Ha jók a fizikai adottságaid, egészséges vagy, nem billensz ki sűrűn a lelki egyensúlyból, akkor szintén jól boldogulsz. De ez nem biztos, hogy azt jelenti, boldog is vagy. Ezt a régiek is elválasztották. Az, ami kívülről látszik, hogy neked milyen jó, nem biztos, hogy egyezik a személyes indíttatással. Ez viszont fordítva is igaz. Attól, hogy valaki megtapasztalja a boldogságát, nem biztos, hogy jól boldogul. Ezt a két területet vizsgálja az asztrológia. A gyerekkor pedig meghatározhatja azt, hogy az egyén kompromisszumképes legyen. Mi is kell a valódi élethez? A boldogság és boldogulás vágyunkból is alább kell adni. Ez azt eredményezi, hogy a helyemen vagyok, nyugalmat árasztok. A boldogság-kiegyensúlyozottságot akkor lehet elérni, ha le tudjuk magunkról választani a külvilág divatját, előítéleteit, ami nem a sajátunk és tisztában leszünk saját lehetőséginkkel. A lényeg, hogyan gondolkodunk minderről. Hogy felnőttként mennyire vagyunk képesek, szemlélet, vagy paradigmaváltásra, az más kérdés. Az út végén senki sem kérdezi meg, vajon mit szóltak a faluban. Felnőttként sok hitet igényel, hogy változzon az életünk. A biciklizést sem könyvből, vagy mástól tanuljuk, hanem magunk jövünk rá, hogyan kell egyensúlyozni.
Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!