Bővülő létszám, remek eredmények
Befejeződött a bajnoki szezon a Szentesi Sportklub korosztályos kosárlabdacsapatai számára. A klub szakosztályának vezetője és egyben edzője, Sallai Zsuzsanna értékelte a mögöttük álló hónapok eredményeit.
– Az idei bajnoki szezonban négy korosztályban (U11, U12, U16 és U19) indítottunk csapatokat az országos bajnokságok regionális körzeteibe – kezdte a beszélgetést Sallai Zsuzsanna. – Az U11-eseknél még nincsenek konkrét helyezések, de értünk el győzelmeket, szenvedtünk vereségeket. Velük az év végén hazai környezetben egy olyan együttest sikerült legyőznünk, akik ellen Szegeden még ősszel 16 ponttal kaptunk ki. Nekem ez nagyon fontos eredmény.
– Hogyan szerepelt az eggyel idősebb korosztály?
– Velük az alsóházban az „A”-csoportba kerültünk fel, ahol két nagyon erős ellenféllel játszottunk szoros mérkőzéseket. Velük is közelebb kerültünk a szezon végére az erősebb riválisainkhoz, aminek nagyon örültünk, hiszen rengeteget fejlődtek a gyerekek.
– Az U16-osok viszont nem találtak legyőzőre.
– Igen, velük veretlenül lettünk elsők, valamennyi mérkőzésünket megnyertük úgy, hogy az életkoruk alapján sokan még az U14-es korosztályban is szerepelhetnének. Az U19-es korosztályú együttesünk pedig a harmadik helyen végzett.
– Hány fiatal kosárlabdázóval foglalkoznak a klubban?
– A szezon elejéhez képest húsz-huszonöt fővel növekedett a létszámunk, valamennyi korosztályban többen kosárlabdáznak, mint a bajnokság elején, de ami az igazán örömteli, hogy év közben senki sem hagyta abba a játékot.
– Hogyan terveznek a következő idényre?
– U11-ben és U12-ben biztosan indulunk, szerintem az U14-es bajnokságban is rajthoz állunk, csakúgy, mint az U16-os korosztályban. U19-es csapatunk viszont nem lesz jövőre. A célunk az, hogy az alapokat nagyon megerősítsük, és a mostani U14-től kezdve hozzunk fel egy csapatot az 19 éves korosztály szintjéig.
– A nyáron is pattog a labda a Klauzál iskolában?
– Igen, hiszen az edzéseket folytatjuk egészen június végéig, majd indulnak a nyári táboraink, melyekről részletes információkat olvashatnak az érdeklődők a Szentesi Kosárlabda facebook oldalon, illetve a szentesisk.hu weblapunkon.
A képen az U11-es csapat.
Szöveg: Hering Viktor


