A Koszta József Múzeum igazgatója, Farkas László Róbert ezúttal, mint magánszemély tartott sajtótájékoztatót november 23-án a Horváth Mihály utca mögötti játszótéren. Elsőként bemutatta dr. Koszta Kamillt, a Mogyoró Menedékről örökbefogadott 8 hetes kutyust, aki a múzeum kutyája lesz. Majd szólt a Boros Sámuel Városfejlesztési Egyesület megalakításáról, ahová várják azokat az érdeklődő szentesieket, akik tennének a város fejlődéséért. Ennek első lépéseként akár már februárban államilag támogatott felsőfokú szakképzés, valamint diplomás posztgraduális képzés indulna Szentesen.

Farkas László Róbert elmondta, az egyik közösségi oldalon elindította a Szentes élete, jövője képekben és tervekben című oldalt, az itt kialakuló dialógus a város építését és fejlődését szolgálná. A baráti beszélgetésekből a jövőben egy valós civil mozgalmat, a Boros Sámuel Városfejlesztési Egyesületet szeretné létrehozni, ehhez keresi azokat a magánszemélyeket, akik hozzá hasonlóan segíteni akarnak a városnak. A fent említett Facebook oldalon várja a jelentkezőket, akik a jövőben csatlakoznának az egyesülethez. Néhány gondolatot megosztott a motivációjáról is. – Szegedi lakos vagyok, de Szentesen dolgozom. Amióta a Koszta József Múzeum igazgatója vagyok, annyi mindent kaptam a várostól. Muzeológiával, színházzal, filmmel foglalkozom, ez nem alakult volna ki, ha a várostól 38 évesen nem kapom meg ezt a lehetőséget. Ezt a támogatást szeretném visszaforgatni. Ezért keresem azokat a barátokat, együtt gondolkodókat, akik szeretnék a város fejlődését látni, hogy a jövőnek, a gyermekeinknek és az unokáinknak egy fejlődő várost hagyjunk – fogalmazott az igazgató.

Bejelentette, hogy első lépésként a közeljövőben felsőfokú szakképzés, valamint diplomás posztgraduális képzés indulna Szentesen. A városvezetéssel, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, valamint az Emberi Erőforrások Minisztériumával is egyeztetve minden oldalról fogadókészséget talált az ötletére. Szeretnék meghonosítani a segédrestaurátor, a műtárgyvédelmi munkatárs, a múzeumi marketing-, a kulturális és kommunikációs, az agrár-, és a posztgraduális művészeti menedzser képzést is. – Úgy gondolom, hogy a középiskolás diákoknak szükségük van ilyen oktatásra. Hiszem, hogy ezzel meg fogjuk tudni ragasztani a fiatalokat Szentesen, hiszen a felsőfokú képzéssel 20-21 éves korukig a városban maradnak, ezzel is megállítva a kiáramlásukat – hangsúlyozta az igazgató. Hozzátette, akár már februárban elindulhat az oktatás a múzeum Koszta-termében és a Csallány Gábor Kiállítóhely épületében. Minimum 15-20 fővel számolnak évente, és a határon túlról is számítanak érdeklődőkre, mert az országban csak a szentendrei skanzenben és Debrecenben érhető el hasonló képzés, de a határon túlról érkezőknek az messze van, Szentes pedig megfelelő helyszín lenne. Ingyenes, államilag támogatott kurzusokról van szó, tanszékvezetőnek dr. Nátyi Róbert művészettörténészt, egyetemi oktatót kérték fel.

Palicska Irén

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!