Huszonkilenc évig dolgozott a rendőrség kötelékében, volt nyomozó, főnyomozó és az igazgatásrendészeti osztály vezetője. A pályán sokat számított a személy-és helyismerete, az emlékezőtehetsége, a megfigyelőképessége és a tapasztalata. Kádár György nyugállományú rendőr alezredes mesélt a hetvenes-nyolcvanas évek szentesi bűnügyeiről, a fehérnemű lopástól kezdve a kettős gyilkosság felderítéséig.
Kádár György 1967 februárjában szerelt fel a nagymágocsi rendőrőrsre. Különböző kiképzéseken vett részt, a próbaidőnek minősülő hat hónap letelte után pedig kinevezték nyomozó tiszthelyettesnek. Ez azt jelentette, hogy Nagymágocson és a hozzá tartozó településeken eljárhatott a kisebb ügyekben, úgymint tyúklopás, kerékpárlopás, tartáselmulasztás, illetve amikor a körzeti megbízott távolt volt, akkor őt helyettesítette. A gyakorlatának köszönhetően 1971 őszén helyezték a szentesi rendőrkapitányság bűnügyi osztályára nyomozónak, és közben beiskolázták a rendőrtiszti főiskolára, ahol nappali tagozaton jó eredménnyel végezte el a bűnügyi szakot. – Mi még nagy gyakorlattal rendelkező tanároktól, egyetemi oktatóktól, a BRFK vizsgálati osztályán dolgozóktól tanulhattunk. A büntetőtörvénykönyv mind a 360 paragrafusát megtanultam, álmomból felébresztve is tudtam, hogy mit tartalmaz a 32. vagy a 92. paragrafus, és még most is emlékszem a legtöbbre, 316 a lopás, 257 a testi sértés, sorolja a nyugalmazott rendőr-alezredes, aki 1976-ban Horváth István belügyminisztertől vehette át A Haza Szolgálatáért Érdemérem ezüst fokozatát.
A bűnügyi munka mellett a felderítési csoportban is dolgozott, közben előléptették főnyomozónak, majd a bűnügyi osztály vezetője lett. – Éjjel-nappal dolgoztunk, hiszen 1984. január 1-ig 16 község tartozott a járáshoz. Akkor még a bűnügyi osztály létszáma hat fő volt, plusz a vezető, és heti váltásban ügyeltünk. Ha valahol volt egy betörés vagy egy öngyilkosság, akkor már a bűnügynek kellett intézkednie. 1984 januárjától aztán a kisebb településeket Csongrádhoz és Hódmezővásárhelyhez csatolták, és az értékhatárok is módosultak, a 400 forintos bicikli lopás már nem bűnügynek, csak szabálysértésének minősült – mondja Kádár György, és elmeséli az első emlékezetes ügyét. A városban több helyről eltűntek a kiteregetett női alsóneműk, amit figyelniük kellett éjszaka is. Egyik esetben sikerült elkapni az elkövetőt, és a házkutatás során megtalálták a több mint 100 darab, zsákokba gyömöszölt kombinét, melltartót. Az újságban is megjelentettek egy felhívást, hogy jelentkezzenek a sértettek, még ha nem is tesznek feljelentést. Az asszonyok pedig jöttek és válogatták fehérneműket, majd az elkövetőt is kivitték terepre, és megmutatta, hogy mely házaktól lopott.
A rendőr alezredes napra pontosan emlékezett az 1985. május 15-i nagy viharra. – A bűnügyi osztályvezető távol volt, és a kapitányságvezető, Miczki Józsi szólt, hogy ne menjünk haza, mert probléma van Veker zugban. Szakadt az eső, a mentősök az egyik háznál megállapították, hogy egy asszony nem természetes, hanem erőszakos halállal halt meg, a 12 éves kislánya talált rá vérbe fagyva. Éjjel-nappal nyomoztunk az ügyben, Barna Sándor főkapitány mindenkit mozgósított. Sajnos nem mentünk sokra, közben engem áthelyeztek, de mivel rendelkeztem személy- és helyismerettel, továbbra is segítettem a kollégáknak. A Batthyány utcában lakott egy festőművésznő, akit szintén megöltek. Az elkövető azonban ott hibázott, hogy olyan helyen hagyott ujjlenyomatot, amit más nem, csak ő foghatott meg. Akkor derült fény arra, hogy mindkét esetben egy és ugyanaz az elkövető – mesélte a szakember.
Kiből válik jó nyomozó, kérdeztem a rendőr alezredest. A kiváló személy- és helyismeret mellett fontos az emlékezőtehetség, a megfigyelőképesség és a tapasztalat, válaszolja, hozzátéve, hogy szerencsés volt, mert rengeteg embernek fejből tudta a személyi adatait. 1985 júliusában kinevezték az igazgatásrendészeti osztály vezetőjének, ahogy fogalmazott sikerült elkapni a munka dandárját. Akkor már könnyebben lehetett útlevélhez jutni, volt olyan év, hogy csak Szentesen 14 ezret adtak ki. Három rendőrkapitány alatt szolgált a közel 30 év alatt, Garai-Szabó Bálint, Miczki József és dr. Tűhegyi Sándor voltak a főnökei. A történetekből kiderült, hogy a rendőrkapitányság nem nevezhető családbarát munkahelynek. A felvetésemre így felelt: – Másfél éve voltam rendőr, akkor már udvaroltam a feleségemnek. Ő fábiánsebestyéni, én nagymágocsi vagyok. Amikor hozzám jött, tisztában volt vele, mit vállal. Ha megbeszéltük, hogy holnap este megyek haza, de nem mentem, tudta, hogy közbejött valami. És akkor még mobiltelefon se volt, a vezetékes telefont is csak a 80-as évek végén kötötték be. Soha nem ittam vendégségben, ha másnap szolgálatba kellett állni, és nem is volt belőle problémám. Úgy szoktuk mondani, hogy megúsztam ezt az időt.
A munka szépségéről is kérdeztem a rendőr alezredest. – A csuda tudja, egy eredményes felderítés mindig löketet adott az embernek. Nem baj, ha nincs meg az elkövető a második, harmadik betörésnél, valamikor úgyis hibát ejt, és lebukik. Egy sorozatbetörésnél például hiába figyeltünk éjszakánként, az elkövetőknek is volt megfigyelőjük. A Rákóczi utca végén szembe jött velünk egy biciklis az egyik éjszaka, és megszólalt, hogy vártuk már magukat, mert mondták, hogy kint lesznek. Végül a Damjanich utcai italboltnál kapták el őket. Igaz-e, hogy a bűnözők mindig egy lépéssel a rendőrök előtt járnak? – tettem fel a kérdést. – Nekünk a nyomokból kell olvasni. Akkor is és most is az első bűntényest a legnehezebb felderíteni, mert akkor még nincs anyag a rendőrségnél, de ha elkapják, akkor rabosítják, ujjlenyomatot vesznek, fotó készül róla, beszámozzák és megy a nyilvántartóba, magyarázta Kádár György.
Szóba került, hogy a 70-es évek végén, 80-as évek elején elég szegényes volt a géppark. – Ha bejelentettek egy esetet a városban, volt, hogy nem kaptunk kocsit, fogtuk magunkat a technikus kollégával, föl a táskát a csomagtartóra, kimentünk kerékpárral, aztán lerendeztük, nem várhattunk arra, hogy mikor jön a kocsi – meséli, és előkerül még egy történet. – Ügyeletben voltunk április 30-án este, és Eperjesről jött a bejelentés, hogy hirtelen haláleset történt. Kimentünk a tanyára, belépünk az épületbe, ahol két idősebb férfi szalonnázgat. Kérdeztük, hogy hol van a halott. Megszólal az egyik, hogy én vagyok az. Megakadt a falat a torkomon, rosszul lettem, de a barátom hátba vert és most már minden rendben van – eleveníti fel a több évtizedes ügyet a nyomozó.
A nyugalmazott rendőr-alezredes úgy fogalmazott, hogy amit a pályán elért, azt a feleségének köszönheti, mert ő biztosította a nyugalmas családi hátteret. Szeptember 28-án ünneplik az 52 éves házassági évfordulójukat, két gyermekünk született. – 54 éves voltam, amikor Kuncze Gábor belügyminiszter rendeletet hozott, hogy 25 év rendőri szolgálati idővel nyugdíjba lehet menni, akkor már a huszonkilencediket tapostam, és úgy döntöttem, élek a lehetőséggel. Szentesre öten szereltünk fel ugyanazon a napon, és mindannyian megmaradtunk a nyugdíjazásunkig. Nem azért, hogy elkerüljük a munkanélküliséget, hanem mert tényleg elhivatottak voltunk – fejezi be a beszélgetést Kádár György.
Palicska Irén
