Július elseje minden évben a magyar egészségügy ünnepe. 1818-ban ezen a napon született Semmelweis Ignác, a gyermekágyi láz okának felfedezője, az anyák megmentője. Ebből az alkalomból beszélgettünk egy szentesi orvosdinasztia tagjaival, akik három generációt képviselnek. Dr. Gyovai Lajos szülész-nőgyógyász nyugdíjazásáig dolgozott a szentesi kórház szülészeti osztályán. Lánya, dr. Gyovai Gabriella nőgyógyászati magánrendelésén fogadja a pácienseket, az unoka, dr. Lakatos Donatella pedig pszichiáter rezidens a budapesti Nyírő Gyula Kórházban.

A Gyovai orvosdinasztia tagjai:

A szülők: dr. Gyovai Lajos szülész-nőgyógyász és dr. Gera Jolán tüdőgyógyász

A gyermekek: dr. Gyovai Gabriella nőgyógyász és férje dr. Lakatos Ákos urológus, valamint dr. Gyovai Judit szemész és férje dr. Kovács Iván igazságügyi orvosszakértő, jogász  

Az unoka: dr. Lakatos Donatella pszichiáter rezidens

Dr. Gyovai Lajos

A szülész-nőgyógyász az első orvos a családban, Mindszenten született, a tanyavilág kellős közepén nőtt fel, – mint fogalmaz – igazi parasztgyerek volt. Egyik meghatározó élménye, hogy a háború után szert tett az Élet és Tudomány című lapra, melyet évtizedekig járatott. A másik pedig tanítója, Kirschner József, aki mindig odafigyelt rá, és a középiskola felé terelte. Sokat olvasott, asztalos, lakatos és zenész is akart lenni, végül bejutott a vásárhelyi gimnáziumba. Majd miután a Műszaki Egyetemen kevés volt a hely, a jelentkezési lapján megjelölte az orvosit. – A felvételi után hazamentem, és folytattam a paraszti munkát. Éppen trágyát hordtunk az öcsémmel, és jön anyám, hogy „Levelet kaptál, olvasd már el!”. Kiderült, hogy felvettek, és egy hét múlva már mennem is kellett Szegedre, de se helyem, se ruhám, se cipőm nem volt.  Harmadév után a szentesi kórházba kerültem nyári gyakorlatra, és a szülészeten Szabó Sándor két nap után azt mondta: „Nem mész sehova, itt maradsz, és mától kezdve ügyelsz is” – emlékszik vissza dr. Gyovai Lajos, aki maradt is a nyugdíjazásáig. Sokat kellett dolgozni és rendkívül rendszertelenül, heti három-négy ügyeletet is vállalt, ha épp nem ügyelt, akkor otthon készenlétben kellett lennie. Akkoriban még telefon se volt, a műtősfiú szaladt, hogy szóljon, ha szükség volt az orvosra. – Amikor vendégségben voltunk, holtbiztos, hogy behívtak. De nem éltük meg nagy teherként.  Az egyik szolgálati szobában laktunk, a lányok a szülőszoba alatt nőttek fel, és a kórház kertjében játszottak. Nagyon kemény élet volt, de sok sikerélmény is érte az embert – meséli a szülész-nőgyógyász.

Dr. Gyovai Gabriella

Édesanyjával már gyerekkorában sokat kísérleteztek, a mama megmutatta neki a csirke boncolásanál, hogy hol van a vese, és mi a szerepe, de a fiatal lány szobrász vagy régész akart lenni, és a Horváth Mihály Gimnázium nyelvi tagozatára jelentkezett. – Aztán jött egy impulzus, és akkor találtam ki, hogy orvosira megyek. Letettem a francia nyelvvizsgát, és átmentem a biológia tagozatra, ahol Korom tanár úr és a Gidófalvy házaspár meghatározták a pályaválasztásomat. Az egyetemen bőrgyógyászatot vagy plasztikai sebészetet választottam volna, és akkor ő (itt apukájára mutat) úgy intézte, hogy a szentesi kórházban csak a nőgyógyászaton vagy a traumatológián lehessen elhelyezkedni, mert az igazgatóságon dolgozott. Nagy huncut volt – neveti el magát a doktornő, aki 40 éves koráig maradt az egészségügyi intézmény keretein belül. Mikor nyilvánvalóvá vált számomra, hogy nem folytatom osztályos keretek között a szülészet-nőgyógyászatot, először nagyon elkeseredtem. Felmentem a rendelőbe apuhoz, és azt mondta, hogy nem kell kapkodni, egy tállal több leves mindig lesz otthon, és döntsem el, hogy mi az álmom. Sokáig kerestem az utamat, szóba került a pszichológia, a pszichiátria és az idegenvezetés is. Most a magánrendelésem keretében azzal foglalkozhatok, amit szeretek. Amikor összezuhant az életem, akkor lett igazán az enyém – fogalmaz a nőgyógyász, aki nemzetközi konferenciák rendszeres előadója és tudományos újságíróként is tevékenykedik.

Dr. Lakatos Donatella

A család harmadik generációjának képviselője sem orvosnak készült eredetileg. Az irodalmat és a nyelveket szerette, apai ágon nagymamája irodalom tanár volt, így minden nyáron színházba és felolvasóestekre jártak. – Nyilván a kötelességtudat miatt kerestem az orvosin belül azt a területet, ahol szabadabban tudok mozogni. Mindenképpen lélektannal szerettem volna foglalkozni, így jött a pszichiátria, amiben ötvöztem a bölcsész és az orvosi vonalat, ebben találtam meg a szabadságot. Meghatározó volt számomra, hogy még a gimnáziumban olvastam a mostani főnökömnek, Németh Attilának (a Nyírő Gyula Kórház igazgatója) az írásait, egy úgynevezett pszirodalmi szöveggyűjteményben. Azt vizsgálta, hogy milyen tüneteket és pszichológiai jelenségeket láthatunk versek és könyvek különböző idézeteiben. Ott villant be, hogy ez lehet az arany középút – meséli Donatella. Édesanyja hozzáteszi, hogy ugyan még nem jelent meg könyve, de Doni nagyon jól ír és ő is tudományos újságíró. Decemberben, Firenzében angolul tart előadást, de anya és lánya közös kutatási projekteken is dolgoznak.

 

A szakma erkölcsi és társadalmi elismertségéről is beszélgettünk a három generáció tagjaival. Gabriella kijelentette, hogy most is nagyra becsüli a kollégáit, akik a munka legnehezebb részét végzik az állami ellátásban. Túlterheltek, az anyagi források nagyon szűkösek, egyre kisebb az anyagi és erkölcsi elismertség és mégis mindent megtesznek, amit csak lehet.  – Orvosi szempontból alkotni, bonyolult diagnózisokra rájönni, ez az én életem, és ez fantasztikusan feltölt. Nagyon sok szeretet kapok az asszonyoktól. Van, aki nálam született annak idején és már a kislányát hozza. Egész pici babáktól idős nénikig mindenki megfordul nálunk, olyan nők, akik babát szeretnének és azok, akik hőhullámokkal és a változókorral küszködnek. A doktor úr az empátia jelentőségét említi az orvoslásban. – Emlékszem, hogy rengeteget műtöttem, és előző este elmagyaráztam, lerajzoltam a betegeknek, hogy mit fogunk csinálni, és ettől teljesen megnyugodtak. Nem én gyógyítom meg, hanem hozzásegítem a gyógyuláshoz. Régebben gyakori volt, de még ma is léteznek feudalisztikus rendszerű kórházi osztályok, ami nagyon ártalmas a dolgozók életére, egészségére és ez a kiégés egyik lehetséges oka– mondja. – Nálunk szerencsére nagyon liberális a rendszer, a pszichiáterek kivételek, még fehér köpenyt se hordunk munka közben – teszi hozzá unokája. Donatella szerint a pszichiátriában különösen fontos a saját mentális egészségük megóvása, a rekreáció. – Átkerültem egy fiatal szakorvos mellé, aki nagyon sok olyan módszert mutatott, hogy el tudjam választani a munkát és a magánéletet. Gyakorlati kérdésekben, például a karrierem tervezésében sok segítséget kaptam a családtól. Az egyetem viszont magányos harc volt, nehéz időszak, de utána tudtam belőle profitálni. Úgy gondoltam, ha az első két évet túléltem, akkor bármit túl fogok élni. Pszichoterapeuta szeretnék lenni, de mostanában bennem is felmerült, hogy a kórházban akarok-e maradni. A Covid alatt mi is felvettük a köpenyt, meséli Donatella. Csodálkoztak is a betegek, hogy már teljesen úgy nézek ki, mint egy igazi orvos, és úgy éreztem, hogy megnőtt a bizalom is. Az orvosnak magabiztosnak, szuggesztívnek és empatikusnak kell lennie, mondja beszélgetésünk végén dr. Gyovai Lajos. Lánya szerint a gyógyítás a tudás, az erő és szeretet hármas egységét jelenti.

Palicska Irén

 

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!

Not readable? Change text. captcha txt