A Miniszterelnökség épületében egyeztettek a 25 ezer fő feletti városok polgármesterei az idei év költségvetéséről február 17-én. Szentes működéséhez 340 millió forint hiányzik a központi elvonások és a koronavírus járvány miatt. Szabó Zoltán Ferenc polgármester és Kiss Csaba alpolgármester képviselték városunkat az egyeztetésen.

– Több, mint 340 millió forintról van szó, ami nem más, mint a HIPA, a Helyi Iparűzési Adó egy része – hangsúlyozta Szabó Zoltán Ferenc. A polgármester hozzátette, hogy tavaly decemberben hozott a kormány egy olyan döntést, miszerint az egyéni, kis-és középvállalkozóknak 2021-ben elengedi az iparűzési adó felét. Eddig egy tárgyalás volt az ügyben, a 25 ezer fő alatti településekkel. A döntés szerint, teljes összegben visszakapják a helyi iparűzési adót. A költségvetés elfogadásának legutolsó időpontja március 15. – Hétfő reggel kaptunk a Miniszterelnökségről egy levelet, amely szerint a 25 ezer fő feletti településeket érintő, a koronavírus miatti gazdasági nehézségek kapcsán tartanak megbeszélést február 17-én Budapesten.Vissza is regisztráltunk, természetesen megyünk Kiss Csaba alpolgármester úrral együtt – magyarázta.Kifejtette, hogy ez egy kardinális történet, amely arról szólhat, hogy 0 és 340 millió forint között lehet a kompenzáció, amit úgy gondol, hogy szakmai elvek alapján döntenek el. Tudomása szerint több tucat települést érint, ebben a megyei jogú városok nem szerepelnek. Az eredeti tervek szerint egyesével egyeztettek volna a települések vezetőivel, amely ebben a formában eddig nem valósult meg. – Pár hete, Farkas Sándor, miniszterhelyettes kérte tőlem, hogy mutassuk ki az elmaradt feladatokat, akár károsodásokat, vagy hiányokat, amit egy ekkora mértékű elvonás befolyásol a város életében, költségvetésében. Úgy gondolom, hogy minden területileg illetékes országgyűlési képviselő begyűjtötte ezeket az adatokat az érintett településekről, majd ezek alapján tárgyalhatunk a fővárosban – bizakodott a polgármester. – Nem titok, hogy a Magyar Önkormányzatok Szövetsége délben tart megbeszélést a főpolgármesteri hivatalban. Ez az utolsó pillanat, hogy az önkormányzatok egymással is tudjanak egyeztetni, mind a két tárgyaláson szeretnénk részt venni. Az önkormányzat az államigazgatás egy része, egy kisebb helyi formája, de ugyanazokat a lakosokat szolgáljuk, mint a mindenkori kormány. Ha túlságosan nagyok lesznek az elvonások, vagy a kompenzációs tárgyalások kevéssel tudják támogatni az önkormányzatokat, az a lakosokat érinti elsősorban. Megpróbáljuk a legjobbat kihozni a tárgyalásból, ami így sem lesz egyszerű. Komplikált a helyzetünk, hiszen hoztak egy olyan rendeletet, miszerint semmilyen bérleti díjat nem emelhetünk, nem vethetünk ki új adókat, így az egyéb bevételek lehetősége is le lett zárva. Emellett azt is törvény szabályozza, hogy nullás költségvetést kell létrehozni. Ha megkapjuk a kieső iparűzési adó 100 százalékát, még akkor is a fele annak, amit elszenvedünk ebben az évben. 2021 a túlélés éve – összegezte Szabó Zoltán Ferenc.

– A tárgyalások megtörténtek, mindét meghíváson részt vettünk. A Magyar Önkormányzatok Szövetségének ülésén egy közös stratégiát dolgoztunk ki: elvárjuk, hogy az állampolgárok között ne tegyenek különbséget, függetlenül attól, hogy 25 ezer fő feletti vagy alatti lakosságszámú településen élnek. Megfogalmaztuk, hogy a minimum kérésünk az, hogy egységesen kompenzálják a 25 ezer fő feletti településeket is. Továbbra is segítjük a kormányt a vírus elleni védekezésben, a munkahelyek megóvásával, megőrzésével egyaránt, mint a települések egyik legnagyobb munkáltatói – fogalmazott Szabó Zoltán Ferenc a szerdai tárgyalásokat követően. Ebben az egyetértésben mentek át a Miniszterelnökségre, a tárgyalás két és fél órán át tartott. Nem volt sajtónyilvános, csak a polgármesterek vehettek részt. – A településvezetők elmondhatták nehézségeiket, a tárgyalást Gulyás Gergely miniszter úr vezette, az érintett minisztérium államtitkáraival együtt. A megegyezés reményében vettünk részt a tárgyaláson, de a költségvetés kompenzációjáról április hónapban dönthet a kormány. Azt az ígéretet kaptuk, hogy egyénileg egyeztetnek a városvezetőkkel a kompenzációról és a fejlesztési lehetőségek is terítéken lesznek – fogalmazott a polgármester.

Halupa B. Eszter

 

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!