A szentesi kórusok minősítő hangversenyét október 10-én rendezték meg a Református Nagytemplomban. A 40 éve alakult Bárdos Lajos Vegyeskar – az alapító karnagy, Nagy János vezényletével – Fesztiválkórus minősítést kapott. A Szent Anna templom Szkólája–szintén Nagy János vezetésével -„arany minősítés dicsérettel” címet nyert el. A Kiss Bálint Református Általános Iskola Tanári kórusának – Farkas Márta vezetésével – „arany minősítést” ítélt meg a zsűri. Farkas Márta pedagógussal beszélgettünk a minősítésről, az ehhez vezető útról, valamint az ének-zene oktatásról.
Hogy sikerült a minősítő hangverseny, és milyen út vezetett idáig?
Eredetileg március 28-án rendeztük volna a szentesi kórusok minősítő hangversenyét, majd módosítani kellet az időpontot április 4-re, és akkor jött a járvány. Három héttel a felkészülés befejezése előtt nagyon váratlanul ért minket is, hiszen tulajdonképpen felkészültünk a megmérettetésre, úgyhogy mindenkinek nagyon rosszul esett, hogy elmaradt a tavaszi esemény. Ezután teljesen leálltunk, mindenki az iskolával volt elfoglalva. Felmerült ugyan, hogy folytatni kellene a próbákat, de nem tudtuk megvalósítani az online éneklést, erre már nem volt energiám. A tanév végén megegyeztünk, hogy augusztusban újra elkezdünk próbálni. Nagyon örültünk az első próbán, mert nem sokat felejtettünk, tulajdonképpen megérett a műsor e néhány hónap alatt, és újult erővel foglalkoztunk a művekkel. Nagyon vártuk ezt az izgalmas napot. Elmondhatom, hogy maximálisan teljesítettek a kollégák. A zsűrinek az volt az első kérdése, hogy milyen szakosak? Alsós, felsős és mindenféle tantárgyat tanítók vannak közöttünk.
Miért fontos a minősítés, mit jelent a kórus számára?
A KÓTA, azaz a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége szervezésében történt a minősítés, tehát a legmagasabb szintről érkezett a zsűri. A minősítés egy országos szakmai megmérettetés arról, hogy hol áll jelenlegez a kis amatőr csapat, és azt mondhatom, hogy nagyon büszkék vagyunk az arany fokozatra. Büszke vagyok a kollégáimra, akik lelkiismeretesen és felelősséggel énekelnek, kitartóak a próbákon, hiszen kevesen vagyunk 1-1 szólamban, sőt a basszus szólam 1 fős.
Mikor és hogyan alakították meg a tanári kórust, és változtak-e a tagok?
2008-ban álltunk össze először az egyik kolléganőnk esküvőjére, akinek egy meglepetés dalt énekeltünk. Még ebben az évben az iskolánk rendezte az országos református tanévnyitót. Adott volt, hogy együtt maradunk, és megpróbálunk valamit előadni. Azzal, hogy 12 évig együtt tudtunk maradni, és eljutottunk a minősítésig, messze felülmúltuk azt, amit valaha is gondoltunk. Túl sokat nem változott a kórus összetétele, élethelyzettől függően lépnek be és ki a tagok. Többen énekelünk a kezdetek óta. Nincs mindenkinek előképzettsége, mégis itt van velünk a társakért, a közösségért, az ügy iránti elkötelezettsége miatt.
A kisújszállási gimnáziumba járt, majd először Egerben diplomázott magyar-ének szakon. Emlékszik az első találkozására az énekkel és a zenével?
Otthon sokszor hallottam énekszót, a szüleim, a nagymamám sokat énekeltek, nekem ez természetes volt. Zene tagozatos általános iskolába jártunk a testvéreimmel, így nem is volt kérdés, hogy hangszert tanuljunk. Ebbe nőttem bele. Először furulyáztam, majd a cselló volt a fő hangszerem, és emellett kötelező volt a zongora.
És hogyan jött a képbe a csengettyű? Meséljen egy kicsit az Csengyüttesről is!
Eszközöket lehetett igényelni az iskola egyik pályázata által. Elektromos zongoránk már volt, és úgy gondoltam, hogy próbáljuk ki a csengettyűt. Kicsit féltem tőle, de aztán belemerültem. Két évvel ezelőtt minősült az együttes, májusban terveztük a következőt, de ez is elmaradt. A Csengyüttesben is komoly kihívás a zenélés, mert egy ember egy szólamot visz, és mindenkinek legalább két csengettyűn kell játszania. Ez nagy koncentrációt igényel. Tehát nagyon oda kel figyelni, felelősséggel kell csilingelnünk. Idén, nagy bánatunkra, sem a Csengyüttes, sem a Zengő kórus nem indult még el. A helyzetre való tekintettel mindenki óvatos, a szülők, a gyerekek és az iskola is.
Hogyan változott az elmúlt években az ének oktatása az iskolákban, illetve a gyerekek hozzáállása a tantárgyhoz?
A gyerekek mindenre fogékonyak, ami érdekes, tehát különlegessé kell tenni a tantárgyat. A magyar ének-zene oktatás népdalokra épül. Korábban az volt a nehézsége a tanításnak, hogy nincs olyan erős gyökere a néphagyománynak, sokszor szégyellik, vagy nem ismerik. Most szerencsére megint divat a népzene, amiben sokat segítenek a feldolgozások, a világzenei irányzatok, de az autentikus népzene is népszerűbb. A technika fejlődése is hozzájárul ehhez. Épp a nyolcadikosoknál volt egy ilyen élményem. Az Elment a két lány kezdetű népdalt tanultuk, és megmutattam egy feldolgozást a Balkan Uniontól, aminek Kertész Ákos is a tagja, és egészen másképp nézték a gyerekek. Mindig az volt a tanítás lényege, hogy érdekes legyen a tantárgy, csak most más szempontok szerint kell érdekesnek lennie. Nyilván nem fogok tudni mindenkinek dobverőt vagy gitárt adni a kezébe, de ritmust tudunk kézzel-lábbal a dalokhoz tenni, kitalálni. A lényeg, hogy nyissuk a gyerekek elméjét, hogy befogadó legyen.
Mit jelent az ön számára a zene és az ének?
Annyira hozzám nőtt, hogy ez a természetes közegem. Jó zene van és rossz zene. A kínálat hatalmas, csak győzze az ember hallgatni, és szelektálni.
Ki volt a példaképe, és vannak-e esetleg olyan tehetségek, akiket ön indított el a pályán?
Jó tanáraim voltak. Mindenkitől tanultam valamit, akármit tanított is, matematikát, éneket vagy szolfézst. Tantárgyakat tanultunk és azt, hogy hogyan kellene embernek lenni. A tanítványok közül is sokan elindultak ezen a pályán vagy éppen azon az úton járnak. Semmiképpen nem mondhatom, hogy miattam, mert énekórán nem sokat lehet hozzátenni a tehetségükhöz, a szorgalmukhoz pláne. Van, aki énekel, zenét szerez, fellépései vannak, vagy tanít is már. Néhányan a felsőoktatásban tanulnak zenét, vagy éppen oda készülnek, de van, aki jótékonyságból muzsikál. Van olyan, aki elindult a pályán, aztán abbahagyta, mert mégsem az volt az ő útja, vagy ellenkezőleg: más irányba indult korábban, majd később kezdett komolyabban és újra zenét tanulni. Jelenleg is tanulnak középiskolában, felsőoktatásban tanítványaink, és az idén is többen készülnek zenei pályára nyolcadikosaink közül. Ehhez kell egy indíttatás, egy ilyen jó zeneiskola a tanáraikkal, mint a Lajtha László AMI itt, Szentesen. Szükséges a támogató család is, mert a gyakorlást is meg kell szeretni, és az bizony sok ezer óra 8. végéig. Sőt, zenét tanulni nem csak emberi, de anyagi áldozat is.
…hadd énekeljek és zengedezzek!
Zsolt 57,8
Palicska Irén
