A koronavírus-járvány rövidre szabta az idei nyári színházi szezont és a kulturális kínálatot. A szentesi szabadtéri színház szervezői emiatt négy előadás helyett csak kettőt tudnak elhozni a megyeháza udvarára. Elsőként július 31-én, pénteken Gerlóczy Márton a Csemegepultos naplója című egyszemélyes darabját, majd augusztus 30-án Stefan Vögel Egy apró kérés című művét láthatja a közönség. A témában tartott sajtótájékoztatót Kiss Csaba alpolgármester és Szebeni Zoltán, a nyári színház szervezője július 28-án a Kossuth-téren.

Kiss Csaba elmondta, a közelmúltban a Szentesen jól megszokott rendezvénysorozat egy része elmaradt, amely a nyári színházat is érintette. A járvány kapcsán különböző korlátozásokat és szigorításokat vezettek be, amelyek miatt nem tudták megrendezni a betervezett darabokat. Az enyhítésnek köszönhetően azonban július 31-én megtartják az első előadást, amelyre várják a szentesieket és a környékbelieket is. Várhatóan augusztus 15-ig nem történik változás. Azonban, felhívta a figyelmet arra, hogy a július 29-i kormányrendelet módosíthatja a nyár végi, illetve az őszi programokat.

Szebeni Zoltán ismertette a részleteket. Úgy fogalmazott, az idei évadra eredetileg négy előadást terveztek, melyből csak kettőt tudnak megvalósítani. Az elsőt, a Csemegepultos naplóját pénteken láthatja a szabadtéri színház közönsége. – Mindenkinek nagy szeretettel ajánlom, mert egy fergeteges vígjáték, amellett, hogy elgondolkodtató is. Gerlóczy Márton regényéből készült a darab, Göttinger Pál rendezte, és Ötvös András játssza. Egy fiatal író megunja az élet viszontagságait, és új impulzusokra vágyva csemegepultossá avanzsál, ahol különleges és érdekes dolgok történnek vele, nagyon szórakoztató darab – ajánlotta a szervező.

A következő előadás augusztus 30-án látható, az Egy apró kérés, amelyben ma is népszerű és közismert sorozatokban látható színészek játszanak. Szávai Viktória, aki a dráma tagozatra járt, és a Mintaapák egyik fontos szerepét alakítja, mellette Debreczeny Csaba a Mi kis falunk ismert szereplője, Járó Zsuzsa pedig a Drága örökösökben játszik. A fergeteges vígjátékban két házaspár különböző szituációkba keveredik. – Reméljük, hogy a koronavírus nem fog közbe szólni, és megtarthatjuk az augusztusi rendezvényt is. A csemegepultos naplója című pénteki előadásra egyelőre körülbelül 100 darab jegy fogyott. Ez egyébként is stúdió jellegű darab, 100 körüli néző előtt játsszák Budapesten, a Belvárosi Színházban. Úgy látom, hogy Szentesen az idősebb korosztály adja a színházi közönség stabil bázisát, és most egy kicsit óvatosabbak lettek – fogalmazott Szebeni Zoltán.

Államtitkári látogatás az épülő színházban

A sajtótájékoztatón felmerült az épülő Tóth József Színház és Vigadó kérdése is. Kiss Csaba és Szebeni Zoltán beszéltek a jelenleg folyó tárgyalásokról. Augusztus 3-án érkezik a városba Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, akivel bejárást tartanak az épületben, és újabb fordulója is lesz a múlt heti találkozásnak. Ezek után az államtitkárság több javaslattal fog élni, milyen finanszírozást tartanak lehetségesnek. Majd a város dönt, hogy egyedül, vagy a kormányzattal fele-fele arányban tartja fenn a színházat, esetleg átadja üzemeltetésre a kormánynak. Kiss Csaba hozzátette, a legtöbb helyen, ahol az állami támogatást is igénybe veszik, ott 50-50 százalékban működteti a színházakat az állam és az önkormányzat.

– Megvizsgálják, hogy mekkora tőke áll rendelkezésére a városnak, és ha magasabb színvonalat szeretnének látni, akkor hajlandóak mélyebben a zsebükbe nyúlni. Bízunk benne, hogy ez Szentes esetében is megvalósulhat, hiszen a költségvetésben 55 millió forintot terveztünk a színház üzemeltetésére egész évre. Ez arra elegendő, hogy megfeleljünk az alapvető elvárásoknak, de jelen pillanatban ennyire van képességünk anyagilag. 55 millió forint jó esetben a rezsi költségre elegendő, ha 200 millió forinttal számolnak, akkor sem lesz több pénzünk. Államtitkár úrnak is elmondtuk, nem arról van szó, hogy nem merünk, és nem tudunk nagyobbat álmodni, hanem próbálunk a realitás talaján maradni és addig nyújtózkodni, ameddig a takaró ér. Ez a takaró jelen pillanatban ekkora – hangsúlyozta az alpolgármester.

Szebeni Zoltántól megtudtuk, hogy az épület jelenleg alkalmatlan saját társulat fenntartására, ugyanis nincsenek díszlet- és jelmez raktárak, egy 20-30 fős kiszolgáló személyzet számára pedig öltözők.  Kiss Csaba kiemelte, több helyen is elhangzott, az eddigi 2,2 milliárd forintos beruházás 40-50 százalékos készültségi fokot fog eredményezni. – Azért vannak még olyan helyiségek és terek az épületegyüttesben, ahol az ilyen irányú bővítés lehetséges. Minden csak pénz kérdése. 3-5, de akár 10 év is eltelhet, mire Szentes önálló társulatban gondolkozhat – mondta, példaként említve a pécsi színházat, amelynek több mint 1 milliárd forint az éves költségvetése.

Palicska Irén

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!