25 év a medencében, 25 év a parton. Több szempontból is bűvös szám ez Pohl Anette életében. A 6 éve Szentesen tevékenykedő egykori válogatott, magyar bajnok és többszörös csúcstartó nem tud elszakadni a víz közegétől. A Szentesi Vízilabda Klub utánpótlás-edzőjeként, valamint ép és fogyatékkal élők fejlesztőjeként napról-napra hozzásegíti a gyermekeket a víz, a sportolás, az úszás nyújtotta örömökhöz.
A Szenteshez hasonlóan a vizes sportok egyik hazai bástyájának számító Egerből indult a pályafutása, és ahogy mondja, nem is volt kérdés, hogy az úszás lesz választott sportága. – Eger ilyen tekintetben hasonlít Szenteshez. Nagyon meghatározó a vízi élet ott is. A nagyszüleim és anyukám is rendszeresen járt a helyi strandra, így szinte elengedhetetlen volt, hogy megtanuljak úszni. Négy évesen kezdtem és ez sportolóként két évtizeden át meghatározta az életem. Érdekes, amikor az ember visszagondol a pályafutására. 25 éve vagyok edző, előtte 21-et sportoltam és a maradék 4-ben is mindig ott volt nekem az uszoda. Végigkísérte az eddigi életem és pályám, csupán az előttem lévő célok változtak – emlékszik vissza Anette.
Egy elhivatott versenyző előtt kinyílik a világ
A korai sikerek hamar komoly ambícióval töltötték fel a fiatal úszót, 7 évesen már úttörő olimpián vett részt. – Az az úttörő olimpia az egyik első élénk emlékem. Aztán persze ahogy céltudatos lettem, jöttek is a lehetőségek és az első sikerek, korosztályos országos bajnoki címek. 14 évesen részt vettem az IBV-n (Ifjúsági Barátság Verseny), itt már válogatott voltam. Életre szóló élményeket köszönhetek ennek az időszaknak és az úszásnak. Abban az időben nem volt ilyen nyitott a világ, mint manapság. A hétköznapi embereknek nem könnyen adatott meg a lehetőség az utazgatásra, de sportolóként azért varázslatos helyekre is eljutottam. Megmondom őszintén, ez is nagyon motivált – mondja.
Mindezeknek azonban meg volt az ára. Az ár, amit számtalan hosszban és leginkább stopperrel mérnek. Anette elárulta, sikeréhes fiatal volt, ezáltal rengeteg munkát fektetett fejlődésébe. – Az, amikor először leszel bajnok delfin korosztályban, vagy amikor először úszol országos csúcsot úgy, hogy nem is számítasz rá, az egyszerre jelent visszaigazolást és motivációt is. – jegyzi meg.
16 évesen céljai megvalósítása érdekében a fővárosba költözött és a BVSC sportolója lett. – Leginkább a fedett uszoda hiánya miatt kényszerültem klubot váltani, és ebben az időszakban a klub vasutas mivoltának köszönhetően nagyon sok utazásra is lehetőségem nyílt. Később jöttek a világversenyek is: Európa-bajnokságokon, világbajnokságokon álltam startkőre, de persze minden nem lehet rózsaszín, olimpiára sajnos rajtam kívülálló okok miatt sosem jutottam el.
„Mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni”
Az élsport mellett Anette tudatosan készült későbbi éveire, a sorozatos kemény edzések mellett a TF-re került be, úszóedző és sportmenedzser lett, ám a sors más kaput is megnyitott előtte. – Amióta az eszemet tudom, mindig is gyerekekkel szerettem volna foglalkozni. Pedagógus, vagy edző, az mindegy volt. Ám egy napon az újságban olvastam egy HRG (hidroterápiás rehabilitációs gimnasztika) képzésről, ami tulajdonképpen a sérült gyerekek vízi fejlesztése. A képzésben résztvevő tanároknál feltüntették az úszóválogatott regnáló szövetségi kapitánya, dr. Sós Csaba nevét is, aki történetesen az utolsó edzőm volt. Felhívtam, hogy szeretném elvégezni ezt a tanfolyamot. Az utolsók között kerültem be és olyan szerencsém volt, hogy szinte azonnal jött a lehetőség, fogyatékkal élő gyerekekkel kezdtem foglalkozni – meséli.
A sérültek fejlesztése mai napig meghatározó az életében, a gyerekek mellett a gondozási központban élőket is segíti, úszás-, vagy vízhez szoktató órákat tart fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, de magánúton is sokan megkeresik. Anette azt is elárulta, ez mindig is nagyobb kihívást jelentett számára. – Nagyon hálásak, nagyon tudnak örülni, de ugyanennyire el is tudnak keseredni, ha nem sikerül valami. Teljesen más figyelmet igényelnek. Mindezek ellenére érzem úgy, hogy ők mindig a szívem csücskei lesznek. Ha újrakezdhetném, akkor is ugyanezt a pályát választanám – mondja.
Munkáját az ép sportolók felkészítése teszi teljessé. Ahogy mondja, a Szentesi Vízilabda Klub edzőjeként, a legfontosabb feladatának érzi, a helyes úszástechnikai alapok átadása mellett, hogy a gyerekeket a csapategység kialakítására, az összetartásra nevelje. – Úszóedzőként más volt. Vannak átfedések, de amikor egy versenyződ van, akkor a mentális segítségnyújtás fokozottan fontos. Az, hogy hogyan álljon oda egy versenyszámra, hogyan készüljön fejben, és hogy becsülettel, de viselje el a kudarcot is. Ez egyébként számomra is nehéz, mert szinte együtt élek a gyerekekkel. Együtt sírunk és együtt nevetünk. A mai napig ugyanúgy izgulok kint a parton, mint ők a vízben. Ugyanúgy megélem velük a fájdalmat, mint a győzelmet.
Ahogy Anette lelkes szavait hallgatom, felmerül bennem a kérdés, vajon eljött-e az a pont az életében, amikor úgy gondolta, hogy itt a vége. – Több alkalommal is – jön a válasza szinte gondolkodás nélkül. – Úszóként is és edzőként is megtapasztaltam ezt. Két országos bajnokságot nyertem, egyiket új országos csúccsal és az ezüstérmest vitték az olimpiára. Sportolóként ez szinte felfoghatatlan. Másnap felkelsz, és úgy érzed, hogy soha többé nem akarod ezt csinálni. Aztán idővel a csalódottságodból egyre inkább motiváció lesz és nem állsz meg. Így jutottam el én is később világversenyekre, de a tüske azért örökre ott marad bennem. Edzőként ugyancsak megéltem nehéz pillanatokat, de az élet mindig új lapot oszt.
Az almák sem estek messze a fától
Anette elmesélte, tapasztalataiból a családjában élők is tudtak építkezni. Férje 25 éve hű támogatója. Egy mosollyal az arcán jegyzi meg mellékesen: – Volt mit eltűrnie! Minden elismerésem az övé. Két lányára pedig óriási hatást gyakoroltak tapasztalatai. – A lányaim ebben nőttek fel és többször említették, hogy nagyon sokat segített nekik az, hogy ennyi mindenbe bepillantást nyertek általam. Persze az uszoda az ő gyermekkorukat is meghatározta. Lili nem szakadt el a vizes sportoktól, az Egyesült Államokban vízilabdázik, Zsófi pedig az úszás után az aerobic- ot választotta. Gyerekként elvittem őket az épek és a fogyatékkal élők versenyeire is, mert úgy éreztem, hogy meg kell ismerniük mindkét világot. A mai napig is emlegetik, hogy mennyit segített nekik az, hogy látták, hogy van siker és ezzel szemben ott van a kudarc, van befektetett munka és annak van eredménye.
Azt gondolom, ha csak nekik át tudtam adni ezt a felfogást, akkor már megérte. Anette zárásként rámutatott, nagyon megszerette a városunkat, és a jövőjét is a Kurca partján képzeli el. Úgy érzi, a Szentesi Vízilabda Klubnál otthonra talált. Ahogy mondja, szeretne a továbbiakban is eredményes munkát végezni, ami leginkább abban merül ki, hogy megtanítja a gyerekeket úszni, beindíthatja sportolói pályafutásukat és természetesen nagyon bízik abban, hogy vannak köztük olyanok, akik később nagy eredményeket tudnak elérni. Ám hozzáteszi, ez sosem célként lebeg a szeme előtt, ha általa egy gyermek megszereti a sportot, alázatot és kitartást tanul, azt már nagy eredményként könyveli el.
Pohl Anette sportolóként és edzőként elért eredményeiért 2014-ben megkapta a Magyar Olimpiai Bizottság ’Nők a sportban’ – Életműdíját, 2007-ben pedig Köztársasági Bronzérdemkeresztet vehetett át az épek és a fogyatékkal élők sportjában elért eredményeiért. Tanítványa volt többek között a 2013-as, utrechti Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválon aranyérmet nyert Szilvási Gréta, de felkészítője volt a Magyar Speciális Olimpia Szövetség keretében versenyző, értelmi fogyatékossággal élő, hazai és nemzetközi viadalokon induló úszóknak is. Versenyzői közül a 2007-es és a 2011-es Speciális Olimpia Világjátékokon többen érmet nyertek. A 2008-as pekingi paralimpián pedig mozgássérült tanítványa 9. helyezést ért el.
Sebők Tamás
