Jordánia fővárosa, Ammán adott otthont október 6-11. között a veterán birkózó-világbajnokságnak, ahol a világ különböző országaiból érkező tapasztalt sportolók mérték össze tudásukat.
A sporteseményen ott volt Vajda Szebasztián, a Dr. Papp László Birkózó Egyesület egykori sportolója is, aki ezúttal nemzetközi bíróként vett részt a világbajnokságon.
– Büszkék vagyunk Szebasztiánra, aki a szentesi birkózóközösségből indulva kitartó munkával, folyamatos tanulással és szakmai fejlődéssel jutott el a nemzetközi bíráskodás világába – mondta Mazula Erik, az egyesület vezetőedzője.
A nemzetközi szintű bírói tevékenység komoly felkészültséget, határozottságot, gyors döntéshozatalt és a szabályok magas szintű ismeretét követeli meg.
– Nagy öröm, hogy egykori sportolónk ilyen magas szinten képviselte a sportágat. A munkájával annyira elégedettek voltak, hogy több összecsapáson ő volt a szőnyegelnök, azaz a főbíró, ami komoly felelősséggel jár. Az itt nyújtott teljesítménye alap lehet a játékvezetői ranglistán való előrelépéséhez és az elkövetkezendő időszak kiemelt feladataihoz. Szebasztián pályafutása jó példa a jelenlegi fiatal birkózók számára is. Megmutatja, hogy a sportban megszerzett tudás, a fegyelem és elhivatottság a versenyzői évek után is értékes lehet, és új lehetőségeket nyithat meg, akár nemzetközi szinten is – zárta összegzését Mazula Erik.
H.V. (fotó: facebook/birkozasszentes)



