November végén Bahrein lesz a házigazdája az idei parafekvenyomó világbajnokságnak – a tervek szerint. A közel-keleti helyzet azonban továbbra is feszült, így minden pillanatban benne van a helyszínmódosítás lehetősége. Sztanó György, a paraválogatott szentesi alapembere továbbra is úgy készül, hogy november 25-én útnak indulhat a vébére.
– Kataron át, a veszélyzónát kikerülve, kerülővel tudunk eljutni majd Bahreinbe, ahol 28-án, szombaton lesz a versenyem. Az 59 kilogrammos kategóriában szeretnék minél eredményesebben szerepelni – mondta lapunknak Sztanó György.
HV (fotó: facebook/sztano.gyurka)


