Szentesen, szeptember 11-én folytatódik a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum SkillFest elnevezésű pályaorientációs rendezvénysorozata, amelynek célja, hogy élményszerűen vonja be a pályaválasztás előtt álló fiatalokat a szakmák világába.
A SkillFest programokon három helyszínen, Szentesen, Hódmezővásárhelyen és Makón a résztvevők színes, interaktív formában ismerhetik meg a különböző szakmákat, az iskolák képzéseit, valamint a szakképzésben rejlő lehetőségeket. A rendezvényeken a centrum szakmai és duális partnerei is bemutatkoznak, így az érdeklődők közvetlenül is tájékozódhatnak a szakmákhoz kapcsolódó lehetőségekről.
A SkillFest szentesi helyszínén, a Kossuth téren tartott tájékoztatót a program részleteiről dr. Ambrus Norbert, a HSZC kancellárja, aki elmondta, szeptember 11-én, pénteken kezdik az idei sorozatot. Négy intézmény – a Boros, a Zsoldos, a Pollák, illetve a csongrádi Sághy technikum – mutatkozik be leendő diákjainak.

A szentesi programról Kovács Attila, a HSZC Szentesi Pollák Antal Technikum igazgatója kiemelte, az „élő tanműhely” keretében 9-16 óra között nagyon sok interaktív bemutatóval készülnek a technikumok, mindamellett látványos színpadi produkciók is váltják egymást, a diákok aktív közreműködésével.
A Zsoldos a szépészet, a rendészet és a kereskedelem köré építette bemutatóit. A Pollák az informatika, az elektronika és a technológia terén nyújt lehetőséget az érdeklődőknek, többek között 3D-s munkakörnyezettel, és mesterséges intelligencia-teszttel. A Borosban oktatott szakmák és színpadi produkciók is felvonulnak, az egészség, a mozgás és a látvány jegyében.





Forrás

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!