Egy elveszettnek hitt korai Koszta-festmény került a nagyközönség elé a művész nevét viselő múzeumban. A Bene-gyermekek című alkotást a Múzeumok Éjszakáján mutatta be Szabó Erdélyi Gabriella, a Koszta József Múzeum restaurátora hivatalosan a látogatóknak.
Bár a festmény létezéséről tudtak a kutatók, annak pontos helye nem volt ismert. A képen Koszta fotórealisztikusan ábrázolta rokonait. Az alkotás abban a korai korszakában készült, amikor a – szintén a múzeum állandó kiállításán megtekinthető – szülői portrék, és amikor még meg sem kezdte tanulmányait a müncheni Művészeti Akadémián. A restaurátor elmondása szerint ez nem egy szokványos kép a művésztől. A műalkotás a családon belül öröklődött, majd az évek során számos javításon, restauráláson esett át, melynek jelei látszanak.
A festmény végül a Benczédi család által került letétbe a múzeumba.
Forrás: Koszta József Múzeum (KJM)




