Új játszóhellyel bővült a színház
Őze Áronnal avatták az Őze Lajos-termet
Szentes neves szülöttének, Őze Lajosnak a nevét viseli az új színházterem, amit november 30-án adtak át a Tóth József Színház és Vigadóban. Kisebb közönség számára kamaraelőadásokkal bővül a teátrum repertoárja ezzel az új játszóhellyel, melyet Őze Áron és művésztársai zenés irodalmi műsorával avattak.

A magyar színházi és filmes élet meghatározó alakjának, a Kossuth-díjas Őze Lajosnak tisztelettel adózik Szentes, hiszen városunk szülöttéről nevezték el a mozit, utca is viseli nevét, emlékházat is szenteltek munkásságának, és emléktábla is megörökíti nevét. Ezentúl a szentesi színházban az Őze Lajos Színházterembe is beülhet a néző, ha bensőségesebb hangulatú kamaraelőadásokra vágyik.

Egy újabb színházat álmodott meg a színházban Kancsár Orsolya igazgató és Varga Bálint művészeti vezető, akik a második évadot kezdték szeptemberben a szentesi teátrumban. Már működésük első évében felfedezték a színház épületében rejlő adottságokat, így ebben a félreeső kis helyiségben is lehetőséget láttak – mondta Varga Bálint az ünnepélyes átadáson. Vannak olyan úgynevezett kísérletező előadások, amelyek nem élnek meg nagyszínpadon, amelyekhez szükségeltetik az intim tér, a közelség a színészekkel. Sokak munkájával valósult meg a terem, külön köszönet illeti munkatársukat,Csikós Lászlót a műszaki kivitelezéséért.
Szabó Zoltán Ferenc polgármester büszkeségét fejezte ki, hogy a Szegedi Pinceszínház nem csak azt teljesíti, amire szerződtek, azaz a Tóth József Színház és Vigadó üzemeltetését, hanem kreativitásukkal bővítették egy újabb teremmel, ahol szimultán játszhatnak előadásokat, és tovább vihetik Őze Lajos nevét és nagyságát.

Mindig nagy örömmel jön Szentesre Őze Áron, mert ez a város családjuk számára az „anya-hely” – szólt Őze Lajos szintén színművésszé lett fia. Mint elárulta, mindannyian nagyon boldogan adták beleegyezésüket a színházi névfelvételhez.
-Azért is öröm, hogy édesapám viselheti ennek a játszóhelynek a nevét, mert semmi más nem tart meg minket, és ezt a hivatást, csak az emberi az emlékezet – fogalmazott Őze Áron.
Ajándékkal is kedveskedett, egy képet hozott a családi archívumból, melyen ritkán elkapott pillanat látható: Őze Lajos egy előadáson ül a nézőtéren. Azt mesélték róla, nagyon ritkán járt színházba, és olyankor általában napszemüvegben ült be. Kollégái abból tudták, hogy „valami” történik a színpadon, ha a napszemüveg lekerült – osztotta meg a kedves történetet apjáról Őze Áron, majd a kép a terem bejárata mellé került a falra.

A nyitó előadáson a színművész maga is közreműködött. Az Adagio című esten a magyar népzene, a klasszikus és kortárs zene, valamint a magyar költészet találkozott Balogh Kálmán, Bognár András, Csík János és Dresch Mihály kiváló zenei kíséretével.

Az első színházi előadásra sem kell sokáig várni, december 12-én Kafka Az átváltozás című darabját, december 17-én pedig A mennyei kávézó című kisoperettet tekinthetik meg a nézők.
Darók József
Fotó: Vidovics Ferenc


