Benedikti Tamás az Árpád Agrár Zrt. egyik telepvezetője, 45 emberrel dolgozik és 5 hektárnyi területért felel, melynek 1 milliárd forint az éves árbevétele. Elméleti tudását Debrecenben, szakmai tapasztalatait pedig külföldön szerezte. Hazatérve itthon alapított családot. Beszélgetésünkből az is kiderül, hogyha elhisszük, több van bennünk, és van bátorságunk nagyot lépni, akkor a fejlődés lehetőségei is meglesznek.
– Már gyerekként eldőlt, hogy az agrárium felé veszi az irányt?
– Családi kötődésem van az agráriumhoz, ugyanis a szüleim 1994-ben elkezdtek baromfitartással foglalkozni, libákat neveltünk. Kamaszkorom nyarain én is munkába álltam, bár a kisbála szalmát még nem tudtam feldobni a platóra, de az MTZ-t gyorsan megtanultam vezetni. 2001-ben jelentkeztem a Debreceni Agrártudományi Egyetemre, majd három év után állami ösztöndíjjal egy évet az USA-ban tölthettem. Így kerültem Floridába, ahol egy 15 hektáros virágkertészetben dolgoztam a mexikói munkások mellett.
– Milyen tapasztalatokkal tért haza?
– Az tetszett az üvegházban, hogy egy zárt és irányított rendszer szerint működött: a hőmérsékletet, páratartalmat és az öntözést is beleértve egy jól kontrollálható környezet volt. Ma is azt gondolom, hogy ilyen környezetben sokkal több élelmiszert, terméket elő lehet állítani, mint szabadföldön. Látjuk, hogy a hőmérséklet emelkedésével, a szárazsággal számolnunk kell, a szabadföldi növénytermesztést át kell gondolni a hozamok csökkenése miatt. Az üvegházakban pedig eredményesen és biztonságosan lehet termelni.
– Mi motiválta abban, hogy az egyetem után feleségével együtt Angliában próbáljanak szerencsét? Szakmai kihívások vonzották, vagy inkább a pénzkereset?
– Két bőrönddel indultunk erre a kalandra, a Wight-szigeten Anglia legnagyobb üvegházas cégénél dolgoztunk. Ott csak paradicsomot termesztenek a mai napig. Akkor a régi üvegházak mellett modernek is épültek. A közép- és felsővezetők természetesen angolok voltak, az alattuk lévő szekcióban pedig a kelet-közép-európai bevándorlók foglaltak helyet, meglepő módon fele diplomás szakember volt. Egy éven át ápoltuk és szedtük a paradicsomot, majd éreztem, meg kell próbálnom ebből kitörni. Odamentem a kertészeti vezetőhöz, és tettem egy ajánlatot, miszerint hétvégén bejövök ingyen, de cserébe tanítsanak! Talán három hétvége után ajánlottak technikusi pozíciót. Így sajátítottam el a klímavezérlést, az üvegház fűtési és öntözési rendszerének működtetését. A feleségem is középvezető lett, négy évet töltöttünk kint, de mindenképp haza akartunk jönni.
– Ezek szerint a szakmai tudás mellett a kereset miatt is megérte kipróbálni a külföldi munkát?
– Amikor egyetemre jártam, az egyik diákmunkát végző cég 500 forintos órabért adott, Floridában ez 2000 forint volt. Munka közben is sok mindent tanultam, például az emberekkel való együttműködést, vagy épp a munkájuk irányítását. Persze, huszonévesként ez könnyen ment.
– Hogyan vezetett az útja Florida és Anglia után Szentesre?
– A kisfiunk már itthon született, Angliából négy év után visszaköltöztünk Debrecenbe. 2011 augusztusában kinéztem a Royal Brinkman céget, mint beszállítóval külföldöm volt velük kapcsolatom, az öntözőrendszerükkel dolgoztam és ismertem a termékeiket. Írtam nekik, hogy munkát keresek. Akkor még egy holland úr vezette a magyarországi kirendeltséget. Azt a választ kaptam, hogy jöjjek el Hódmezővásárhelyre, ahol irodai munkát ugyan kaptam volna, de én ragaszkodtam az üvegházi jelenléthez. Két cég elérhetőségét kaptam még meg, az egyik szegedi, a másik pedig szentesi. Szentes útba esett hazafelé, így megálltam az Apponyi téri székház előtt. A főbejáratnál ácsorogtam pár percet, majd jött valaki, aki megkérdezte, kit keresek. Mondtam, hogy dr. Csikai Miklós elnök urat, majd bemutatkozott, hogy ő az, és a beszélgetést az irodájában folytattuk. 2011-ben álltam be technológusként dolgozni. Akkor még csak két hektár újépítésű modern üvegháza volt a cégnek. A célom a termésátlag fentebb tornázása volt, párhuzamosan épültek az új üvegházak. A növényápolást, a munkások átszervezését, az elmúlt 30-40 év rendszereit kellett felülírni, ami nem egyszerű feladat.
– Mi volt a legnagyobb eltérés, amivel itthon találkozott?
– A munkamorál külföldön sokkal feszítettebb. Ha a munkaidő 8 óra, az nem egyelő a 7 óra 40 perccel. Ha valaki ebédszünete 20 perc, az nem azt jelenti, hogy előtte 5 perccel megkezdi és utána 10 perccel fejezi be. Ha egy munkát meg kell aznap oldani, nem fordulhat elő, hogy átcsússzon a következőre. Úgy érzem, ezen a területen még mindig nagyon nagy kilengések vannak. Az az ötven év, amit nem a piacgazdaságban töltött el az ország, komoly lemaradást adott ahhoz képest, ahol a kapitalizmus már kétszáz éve fut. A nyolcórás munkában ezek a cégek igyekeznek minden percét kihasználni a dolgozónak, amiért megfizetik. Sokat lehetne ebben is fejlődni.
– Mi jelenti munkájában a legnagyobb kihívást?
– Telepvezetőként a kollégák irányítása. A munkám húsz százalékát az öntözés, a hőmérséklet beállítása, a növények kondíciójának az ellenőrzése, a kártevők, a kórtan, a növények ápolásának minőségellenőrzése teszi ki. A másik húszat a műszaki berendezések, vagyis a telep ellenőrzése. Hatvan százalék pedig a kollégákkal kapcsolatos szervezés: felmérni van-e elég munkaerő, az újak betanítása stb. Technológus segíti a munkámat, de fontos, hogy elérhető legyek a munkatársaim számára, akiket meghallgatok, és igyekszem megoldani a felmerülő problémákat. Ma már egy jól működő csapattal dolgozom együtt, akikkel évek óta sikereket érünk el. A cég folyamatosan fejlődik, új üvegházak épülnek, nem bántam meg, hogy itt vertem le a sátorfát. Szentesnek rengeteg előnye van, családos emberként pedig ideális a gyereknevelésre. (x)
Fotók: Vidovics és Ferenc és az Árpád Agrár Zrt. FB oldala
Halupa Eszter
