Csoda 7 óra 7 percig
Színészek legutolsó, színpadra lépés előtti, intim pillanatait örökítette meg Trokán Nóra a fényképezőgépével. A különleges atmoszférájú fotókból készült egy album és egy kiállítás – a színésznő mindkettőt elhozta Szentesre, a színházba.
Mielőtt… Színészek színpadra lépés előtt címmel nyílt kamarakiállítás a Tóth József Színház és Vigadó előcsarnokában. Trokán Nóra művészi igényű, fekete-fehér fotókból álló portrésorozata fogadja az előadásokra érkező nézőket, akik így ennek a varázslatos világnak a bennfentes részeseivé válhatnak.
A színésznő ezáltal egy kevésbé ismert oldaláról mutatkozik be, amely azonban már gimnazista korától elkísérte. Szép lassan hobbiból szenvedély lett, majd a londoni Nemzeti Színház színészeit az előadás előtti órában megörökítő album adta az indíttatást egy hasonló képsorozat elkészítéséhez.
Nóra a szentesi közönségtalálkozón beszélgetőtársa, Herka Béla érdeklődésére elmesélte, a legőszintébb pillanatokat kereste a különleges portréfotózásban, még ha olykor cselhez is kellett folyamodnia. Keleti Éva nyomdokait követi, de még a legendás színészfotós sem készített ilyen típusú képeket. Igazán érzékeny szférájukba engedték be művésztársai Nórát, aki ezáltal megmutathatta, milyen csoda is történik velük este 6-tól 7 óra 7 percig. A fekete-fehér technikával az álomszerűség és az időtlenség érzését igyekszik kelteni a nézőben.
A Tóth József színházban rendezett kiállításnak köszönhetően egészen év végéig tart ez a nem mindennapi élmény.
✍📸 Darók József





