Június 4-e a nemzeti összetartozás napja. Ezen a napon az 1920-as trianoni békeszerződés aláírásának évfordulójára emlékeztek a Dózsa ház melletti országzászlónál. Kiss Csaba alpolgármester és a képviselő-testület megjelent tagjai mellett érkeztek megemlékezők Temesvárról, Újszentesről és a Vajdaságból is.
Matos Ibolya tanárnő a megemlékezésében példákat hozott arra, hogy mitől gondoljuk magunkat a magyar nemzethez tartozónak: összeköt bennünket a közös nyelv, a múltunk, a hagyományaink, a szokásaink, a népmeséink, balladáink, mondáink, a népdalaink.
Makkai Eszter, a Temesvári Diákönkormányzat elnöke megható beszédében kifejtette, hogy ugyanabban a nyelvben élünk és ugyanabban a kultúrában lélegzünk.
– A történelem sok mindent elválasztott. Népeket, családokat, közösséget, köztük minket is. Olyan, mint amikor egy gyermek véletlenül elengedi a lufi zsinórját, és tehetetlenül nézi, ahogy az a magasba emelkedik, majd eltűnik. Néha így sodródunk egymástól külön időzónákba, eltérő valóságokba – szemléltette gondolatait, majd hozzátette, hogy június 4-én a madzag újra a kezünkben van. Egy közös pillanat, amikor felismerjük, hogy nem csak a múltunk, de a jelenünk is összetartozik. – Nem a hivatalos beszédek, szimbólumok kötik össze a magyarságot, hanem a közös ritmusaink, a mondatok, amelyeket külön mondunk ki, mégis ugyanazt jelentik. Mi, fiatalok, talán még nem írunk történelmet, klasszikus értelemben, de már hordozzuk. A mai nap az összetartozás mellett a felismerésé is, hiszen nem vagyunk egyedül. Nem mi húztuk meg a határokat, de az rajtunk múlik, hogyan tekintünk rájuk. Láthatjuk falaknak, de dönthetünk úgy is, hogy hidakat látunk bennük – zárta gondolatait.
Szarka Nándor, a Szentesi Városi Diákönkormányzat diákpolgármestere is köszöntötte az emlékező közösséget. A nemzeti összetartozás napját örökségként nevezte meg, amit nem elég ismerni, meg is kell élni. Mint mondta, az újszentesi és temesvári vendégek jelenléte bizonyíték arra, hogy június 4-e nem csupán történelem, hanem jelen és jövő is.
– A nemzet az emberekben él, a kapcsolatban, a nyelvben, az emlékekben, az ünnepeinkben és a közös jövőnkben. Emlékezni annyi, mint tanulni – mondta beszédében, majd kitért arra, hogy az összetartozás egy döntés. – Az egyéni út akkor igazán értékes, ha van hova visszacsatlakozni. Ha van gyökér, közösség, emlék, örökség és nemzet. Az utóbbi a közös hazánk, ami szétszóratott ugyan, de nem veszett el – hangsúlyozta. Hozzátette, hogy ez a nap nem a gyászé, hanem a hála és a remény ünnepe. Hála azoknak, akik megőrizték magyarságukat, pedig az nem volt könnyű, vállalták a magyar szót, nevet és kultúrát. A remény pedig azoké, akik ma is hisznek a találkozásokban, és barátságokat építenek határokon át. Bízik a fiatalokban, akik új alapokra helyezhetik az összetartozást. Akik nem a múlt sérelmeit, hanem a jövő lehetőségeit tartják szem előtt – zárta gondolatait a diákpolgármester.
Az ünnepi megemlékezést követően koszorúzás következett. Az emlékműsorban közreműködtek a Keleti István Művészeti Iskola és a Lajtha László Alapfokú Művészeti Iskola diákjai: Baumgartner Lili népdalt énekelt, Horváth Kinga Terék Anna: Külföld című versét szavalta el. Szabó Izabellától Eötvös József: Búcsú című versét hallhatták a megemlékezők. Az ünnepség végén Bélteki Csanád gitáron játszotta el a Nélküled című dalt.
Halupa Eszter
