A szív bajnoka
2024 őszén és decemberében fontos együttműködés jött létre a szentesi fióklevéltár és az Arcanum Adatbázis Kiadó között. A kooperációnak köszönhetően digitalizálásra kerültek különféle szentesi folyóiratok a 20. század kezdetétől egészen az 1944-es esztendőig. Ezek az újságok, mint Szentes történetének nyomtatott krónikái, mostantól pár kattintással elérhetőek az Elektronikus Levéltár Portál felületén előzetesen beiratkozott személyek részére a levéltár kutatói számítógépéről, vagy Arcanum-előfizetés révén az otthoni gépekről és okostelefonokról.
A mostani írás egyrészt a fenti híradást kívánja megosztani, másrészt a digitalizációval kapcsolatos eredményt egy konkrét példa alapján. Egy alkalommal kutakodni kezdtem, hogy az országos terjesztésű lapok mellett hogyan jelent meg a Titanic hajókatasztrófája a vidéki lapokban. Korábban ugyanis a Szentesi Élet 2012. április 20-i számában Bíró Dániel már beszámolt arról, hogy Szentes egykori sakkbajnoka, Locskai József (1899–1978) 13 éves kamaszként vált szemtanújává a Titanic hajótöröttjeinek kimentésében az Egyesült Államokból Európába tartó Carpathia fedélzetén.
A most indított kutatás megkezdésekor az Arcanum Újságok nevű weboldal általános kereső rubrikájába begépeltem a „Titanic” kulcsszót, majd a részletes kereső alapján az elérhető szentesi újságokra, az évkörre, végül pedig az adott évre szűkítettem az eredményeket.
A fenti lépéseknek köszönhetően bukkantam a Vajda Ernő (1886–1954) szerkesztette Alföldi Ellenzék 1912. május 11-i számára, amely Szentesi utas a Kárpáthián címmel cikket közölt a Titanic túlélőinek segítésében részt vevő Mrs. Greenstein elbeszélése alapján. De ki is volt ez a Szentesről az Újvilágba elszármazott segítőkész asszony? A szentesi polgári házassági anyakönyvi kivonat 167/1903 folyószám alatti bejegyzése szerint Mrs. Greenstein Kampler Regina néven született Szentesen 1876. november 13-án Kampler Mór és Kampler Mórné Lévi Rozália leányaként. Az édesapára „ismert és népszerű kereskedőként” hivatkozott az Alföldi Ellenzék cikke, akit a házasságkötés idején tollkereskedőként vezettek be a hivatalos dokumentumba. Kampler Regina 1903. július 3-án kötött frigyet Szentesen a szegedi illetőségű Grünstein Dániel vegyeskereskedővel, majd férje vezetéknevét használta, amely az angol nyelvben Grünsteinből Greensteinre változott. Az esküvőt követően a házaspár 1904-ben vándorolt ki az Egyesült Államokba és a korabeli cikk írásának idején New Yorkban üzemeltettek egy jól menő „fehérnemű mosó és vasaló, tisztító üzletet”. Mrs. Greenstein emellett aktív társadalmi munkát fejtett ki egy New York-i osztrák-magyar jótékonysági egyesület, a „Prinz Rudolf” elnöknőjeként, amely tisztség tevékeny betöltéséért aranyéremmel tisztelték meg.
Most pedig térjünk vissza a Carpathia gőzhajó emlékezetes útjára! 1912. április 11-én a Carpathia felszedte a horgonyt, hogy áthajózzon a zimankós New Yorkból a levantei tavaszba, a Gibraltár – Genova – Nápoly – Trieszt – Fiume útvonalon. Mrs. Greenstein az első osztályon kelt át az Atlanti-óceánon, hogy meglátogassa az Óhazában maradt családtagjait. Négy nap elteltével az addig eseménytelen utazás április 15-én éjjel szakadt meg, amikor 0 óra 25 perckor a Carpathia rádiósa fogta a jégheggyel ütközött Titanic segélykérő jelzését a Marconi-féle szikratávírón. Értesülvén a történtekről, Arthur Henry Rostron (1869–1940) kapitány észak felé irányította a Carpathiát. A Carpathia végül hajnali 3 óra 35 perckor érte el a Titanic utolsó ismert pozícióját, viszont a hajó ekkor már egy órája alámerült a hullámsírba. A Carpathia 4 óra 10 perckor vette fel az első hajótöröttet a fedélzetre, a mentés pedig nem sokkal délelőtt kilenc óra előtt befejeződött. Rostron kapitány ekkor úgy döntött, hogy megfordítja hajóját és visszatér New Yorkba.
Miután a Carpathia megérkezett a mentés helyszínére, az ébren levő Mrs. Greenstein felment a fedélzetre, és kora reggeltől délelőttig ápolta a szerencsétlenül jártakat, többek között a már plédbe takargatott, átfázott embereket dörzsölgette, hogy ezzel serkentse vérkeringésüket. A túlélők közül három személyre emlékezett vissza élesebben Mrs. Greenstein: egy felnőttre és két gyermekre. Az általa gondviselt hölgy a Titanic fedélzetéről ugrott a mentőcsónak után, de az esést követően csak megkapaszkodni bírt a csónak orrában. Néhány perc elteltével ugyan beemelték a jeges vízből a csónakba, azonban a megmeneküléséig a teljes kihűlés veszélye fenyegette.
A hajó személyzetének és utasainak példáját követve Mrs. Greenstein szintén megosztotta a kabinját a menekültekkel: két kisfiút vett a pártfogásába, akiknek apjuk, „valami Hoffmann nevű úgy szökött meg a feleségétől, Párizsból és vitte magával a gyerekeket az Újvilágba.” A későbbi kutatásokból kiderült, hogy az apa valódi neve Navratil Mihály volt és 1880-ban született a mai Szlovákia területén, Szered községben. Kitanulva a szabó mesterséget, a dél-franciaországi Nizzában telepedett le, ahol családot alapított, de később elvált feleségétől és az asszonynak ítélt gyermekeket elrabolta. Navratil a gyermekeivel egyetemben „Hoffmann” álnéven szállt fel a Titanicra Angliában, majd a jégheggyel történt ütközést követően egy mentőcsónakban helyezte el őket, ő maga viszont a fedélzeten maradt, és nem élte túl a katasztrófát.
A fenti megállapításokból, illetve az Alföldi Ellenzék cikkéből arra lehet következtetni, hogy a „Titanic árváiként” is emlegetett Michel Marcellere (1908–2001) és Edmond Rogerre (1910–1953) egy ideig a szentesi születésű Mrs. Greenstein vigyázott, majd a Titanic egyik első osztályú utasa fogadta be őket a New York-i otthonába, amíg édesanyjuk meg nem érkezett értük.
A Carpathia április 18-án futott be New York kikötőjébe, és ahogyan másokat, úgy Mrs. Greensteint is megrohanták az újságírók, ő azonban nem volt hajlandó nyilatkozni, hanem a férjével közösen távoztak a kikötőből. A Carpathia másnap, miután feltöltötték a készleteit, visszaindult Európába, Mrs. Greenstein pedig újra hajóra szállt. Az asszony elmondása szerint a Gibraltári-szorostól kezdődően hat hadihajó üdvözölte a hőssé vált legénységet. A Carpathia végül május 6-án hajózott be Triesztbe, onnan pedig Fiumén keresztül május 9-én érkezett meg haza Szentes melegszívű és tettre kész hölgye.
Amellett, hogy Mrs. Greenstein elbeszélése fontos a szentesi helytörténet szempontjából, úgy vélem, hogy a vele történteket érdemes lesz kifejtenem egy hosszabb szaktanulmány keretein belül is.
Ormos Bálint
