Körhinta
A Sarkadi Imre novellájából írt világsikerű 1956-os film drámai változatát, íme, Szentesen is megtekinthettük ….
Ha másról nem, Törőcsik Mari karrier-nyitásáról nagyon sokan hallottak ezzel a filmmel kapcsolatban, de még mindig sokan emlékeznek a korán és tragikusan elhunyt Soós Imrére is, aki fiatal kora ellenére is igazi nagy színész volt a korában Magyarországon.
Adja magát, hogy a színpadon egy igazi paraszt-melodráma népszínműhöz hasonló formában jelenjen meg. Ám a 21. században ez a műfaj már nem létezik. A problémára érdekest megoldásokat találtak a készítők.
A szöveg, mintegy mozaik-ként népi „mondásokból”, bölcsességekből és közhelyes általánosságokból tevődik össze, de káromkodás-ízű, de soha nem trágár indulat-kitörések is kísérik, olyan nőies, hogy súrolja néha a groteszket.
A színészek, de a táncosok is, kiválóan teljesítettek nehéz feladatukat.
Kormos Anni Zsófia a nagy Törőcsik Mari nyomába kellett, hogy lépjen. Egyszerre naiva és tragika. Bájos kis pisze, szerény és engedelmes, amíg el nem szakad az egyébként sokat bíró húr az idegeiben, míg végül csendes és nyugodt, de bámulatos erejű lázadást hajt végre. A mai fiataloknak nagyon nehéz lehet megérteni az akkori tragédiát: a rádöbbenést arra, hogy sok-sok évszázadon keresztül – vagy talán ez emberiség történetében mindig, a múlt századig, – a nőket árunak tekintették, adták –vették csereáruért, földért, jószágért. Még a nyelvünk is őrzi mindmáig: „eladó lány”, ezt a kifejezést még most is ismerjük,
És aki megveszi, a „(ve)vőlegény”. Szemünk előtt, a színpadon vágja apja arcába Mari, hogy ez mit jelentett. Óriási lépés az emberi evolúcióban, hogy erre rádöbbentek a lányok, és fellázadtak ellene. Addig ez olyan természetes volt, mint az élet bármely természetes folyamata, a társadalmi konvenciók bármelyike. Kormos Anni egyenes tartása, fegyelmezett hangja, mérsékelten is szenvedélyes mozdulatai tiszteletet ébresztenek a nézőkben.
Az ifjú hősszerelmes viszont emberi gyengéit, indulatosságát és zabolátlanságát is megmutatja Pusztai Mór játékában. Sokszor ellentétesen viselkedik szerelmével, számára nincsenek korlátok, társadalmi konvenciók sem. Ő csak a céljáért küzd: a szeretett lény birtoklásáért. Nem kell belső harcot vívnia, mint Marinak. Ez a feszültség köztük az egész darabban végigkísér: a lányt engedelmességre, a fiút harcra nevelik.
Nagyhegyesi Zoltánt jól ismerjük és szeretjük. Nagyon visszafogottan, mégis nagy empátiával alakítja a pórul járt vőlegényt, Farkas Sándort. Értjük az ő szempontját is. Nem egy erőszakos, kapzsi figurát formál a szerepéből, teljesen kora embere. Kizárólag üzletet lát a házasságban, ahogy az akkori emberek általában. Apósjelöltjét tekinti csalónak, csakis őt kéri számon a meghiúsult üzlet, azaz házasság miatt, de az, ím, éppen ezt a teljes ignoranicát veti a szemére az üzlet tárgyával kapcsolatban. (Miért nem hódította meg a lányt, hogy az magától is hozzáment volna?)
Az apa (Lénárt László) nagyon összetett, árnyalt figura. Iszonyatos mély nyomorból kapaszkodott fel a középparaszti rétegbe, testi fogyatékkal, emberfeletti munkával. Mint önmagához, másokhoz is embertelenül kemény Feleségét rabszolgának, lányát árunak tekinti. Egyszerűen nem érti, hogyan lehetséges, hogy valaki nem a munkát. A megélhetést tekinti egyetlen életcéljának. Ő sem tekinti emberi lénynek a nőket, a lánya „meghódítását” is úgy kéri számon vő-jelöltjétől, mint egy állat megszelídítését, amely ennek hiányában elszaladt a háztól, nagy anyagi kárt okozva ezzel. Büky Beáta a szenvedés fejkendős, megtört, görnyedt áldozata, a tehetetlen, erőtlen anya szinte tökéletes megtestesítője „Kis sarkára” hordja a „berliner kendőt” a vállán. Neki minden mindegy már.
A díszlet nagyon ötletes volt, középpontban a körhintával, amely forgószínpad: mint a filmben, a pillanatnyi boldogság jelképe. Filmszerűség volt a színpadon, azonos időben történő jelenetekkel.
Meg kell említeni Pille Tamás bohóc-figuráját. Nagyszerű volt, tragikomikus, groteszk és megdöbbentő.
A filmből emlékszem a szinte elképzelhetetlen és leírhatatlan mély sárra, amelyen keresztül kellett caplatni, ha a tanyába akartak menni. Érdekes, hogy itt a színpadon is szinte éreztük ezt a sarat.
Bravúros volt a táncegyüttes, izgalmasak a koreográfiák. Sajnos, a zene nem volt valódi, idegenszű volt, de az akapella módon énekelt népdalok szépek és szívbemarkolóak voltak.
Színvonalas, gondolatébresztő előadás volt.
✍️Dr. Papp Erzsébet
📸Vidovics Ferenc, Tóth József Színház és Vigadó
A produkció alkotói:
👏Tabán Táncegyüttes (Békéscsaba)
👏Horváth Mihály Gimnázium – drámatagozat (Szentes)
👏Szegedi Pinceszínház
Rendező: Varga Bálint
Koreográfus: Móricz Bence
Jelmez, díszlet: Varsányi Anna
