Alkotótársak a drámaisok 🎭
Nyitott fórum elnevezéssel új kezdeményezésként, teljes évadon át tartó közösségi és művészeti programsorozatot indít a Tóth József Színház, ennek keretében két drámát, köztük egy ősbemutatót láthat a szentesi közönség. A KulturCargo című rendhagyó irodalmi estnek köszönhetően pedig az eddigieknél is jobban erősödik a partneri kapcsolat a Horváth Mihály Gimnáziummal.
A teátrum 2026/2027-es évadának központi gondolata a jövő nemzedéke köré épül – fogalmazott Kancsár Orsolya igazgató a Magyar Dráma Napján tartott sajtótájékoztatón. Mint elhangzott, eddigi elképzelésüknél az új évadban még tovább mennek: a fiatal közönséget nem csupán megszólítani szeretnék, hanem még inkább bevonni őket a színházi alkotómunkába.
Ebben a munkában megfelelő partnerre találtak Léner András színházi rendező személyében, aki megálmodta a Nyitott Fórumot. A rendező elmondta, a programsorozat egyik fontos elemeként két kortárs drámát állítanak színpadra. Polcz Alaine Asszony a fronton című monodrámáját Molnár Erika, a Szegedi Nemzeti Színház színésznője adja elő Léner András rendezésében. A bemutatót december 12-én tervezik a nagyszínpadon.
Jövő áprilisban pedig egy országos ősbemutatót láthat a szentesi publikum. Babarczy Eszter Apám meghal című művét Purosz Leonidász dolgozta át színpadra, főszerepben a Jászai Mari-díjas Varga Klárival, aki egyébként a Színház- és Filmművészeti Egyetem oktatója is.
A két darab közös jellemzője, hogy a női sorsok ábrázolásával reménykeltő üzenetet közvetítenek.
A Nyitott Fórum másik meghatározó elemeként elindul a KulturCargo című irodalmi-színházi est-sorozat. Az alkalmanként jelentkező esteken Horváth Mihály Gimnázium egykori drámai tagozatos diákja, Purosz Leonidász költő beszélget egy-egy meghívott szerzővel, melyeket a művekre reflektáló színpadi etűdök kísérik, a HMG drámatagozatos diákjainak előadásában, Léner András rendezésében. A szeptember 28-i nyitóest vendége Turi Tímea költő, a Magvető Kiadó vezető szerkesztője.
A színház vezetésének pozitív tapasztalatai vannak a drámais diákokkal, hozzájuk csatlakozva a diákok osztályfőnőke, Pálinkó György köszönetét fejezte ki, mert szerinte a fiatalok szakmailag és emberileg is sokat profitálhatnak a közös alkotómunkából. A színház és a gimnázium között kialakult szoros partnerségre építve a drámai tagozatos tanulók az október 15-én bemutatandó Körhinta című előadásban is szerepet kaptak.
Darók József






