A színházcsináló 🎭
Nyári Szabadtéri Színház. Ez volt a színházjegyen, de az előadást nem a szabadban tartották meg, hanem a Tóth József Színházban, mivel közvetlenül a kezdette előtt „leszakadt az ég”, vagyis a zápor.
Thomas Bernhard osztrák író 1984-ben írt darabját Alföldi Róbert magára öltve, nem akárhol, hanem Szentesen adta elő. Városunk, avagy a Horváth Mihály Gimnázium drámai tagozatának legnagyobb színész-büszkesége ő, és a legmegosztóbb is. Én a rajongóinak táborába tartozom, közlöm előre.
A darabot Bíró Bence fordította finomkodás nélkül. (Friedrich Schiller „Ármány és szerelem” c. darabját sohasem merték ilyen szókimondóan lefordítani, pedig abban is vannak hasonló dolgok.)
Haumann Péter és Sinkó László is előadta ezt a szinte monodrámát majdnem néma statisztákkal, de ez most egészen más.
Pelsőczy Réka rendezése összeforr Alföldi interpretációjával.
Nem érezzük, hogy rendezte valaki, mégis ott van a keze nyoma.
Amint befészkelődtünk a levegőtlen színházterembe, hátulról, a nézőtérről már jött is egy sötét öltönyös, napszemüveges alak a színpadra, Ő, a nagy színész, rendező, igazgató, stb., szóval, akit vártunk.
Zsémbeléssel, zsörtölődéssel kísérte megjelenését, és ez a zsémbelés a darab végéig kitartott. Eleinte annyira passzolt a levegőtlen, dögmeleg színházhoz, hogy azt hittem, ezt csak úgy mondja, darabon kívül. Ez a fullasztó, büdös, ócska, vacak vidék, ez a mocsár, ez a disznóólszag, – és mikor már szinte elviselhetetlen lett az ócsárlás, megjelent Utzbach falu neve, hogy, ott vagyunk, vagyis ez a színdarab, a szerep.
De a darab folyamán is többször összemosódik a kettő: Bruscon, Thomas Bernhard hőse, és Alföldi. Persze, ez a színész dolga, hogy összemossa, de itt másképp van egy kicsit.
„… a hivatalos állami színházi életből kiesett, elöregedett igazgató drámaíró színész” kénytelen eldugott, kis falvakban haknizni, melyeknek mind a közönségét, mind elöljáróságát és kulturális létesítményeit mélységesen megveti, lenézi, utálja. Így, undor közepette készül előadni történelmi komédiáját „A történelem kereke” címmel. Ebben a műben benne lenne az egész világtörténelem minden meghatározó személyisége: Nero, Napóleon, Hitler, Sztálin, Churchill, Angela Merkel (a többire nem emlékszem pillanatnyilag.) A színpad rozoga, díszlet nincs, még egy szék sem, amire leülhetne a nagy művész, így hangzik el az elő trágárság: „Kit kell lesz…nom, hogy kapjak egy széket?”
Máris megjelenik az egész trupp, hoznak vagy öt kerti széket. Aztán így, parancsra, egy asztalt is hozzá. A „trupp” előszöris a feleségéből áll, aki itt egy „páriává lapított kolléganő”, Agathe (Búza Tímea), a szövege annyi, hogy köhög. (Nehéz szerep!)
Rajta kívül Brusconnak van két gyereke, itt: tanítványok, egy fiú meg egy lány, (László Lili, és Németh Áron Valentin) Ők megmosolyogják és hülyének nézik ugyan mesterüket, de vakon próbálnak engedelmeskedni neki, ami lehetetlen, megalázkodnak előtte – és talán, mégis nagyra tartják. Szinte mazochista módon próbálják követhetetlen utasításait betartani.
Hatalmas nylon zacskókat, népszerű nevükön „reklám szatyrokat” cipelnek és rakosgatnak a színpadon ide-oda. Hogy ezekben mi van, nem tudjuk meg. Egy állványt is tologatnak, kivehetetlen ruhákkal.
A lánynak lenne egy monológja – a szatyrokkal díszítve, mint egy állvány, vagy karácsonyfa, – amit soha nem mondhat el, mert akárhogy kezdi, a Főnök mindig félbeszakítja, leszidja, kijavítja. Az idegőrlő jelenet groteszksége állandó nevetésre ingerel. Ilyen jelenetek kísérik végig a darabot.
„Nekem ez a szerep tükör.” – mondta Alföldi egy interjúban.
Öngúnyra épített szatíra. Az eredeti szöveget telepötyögtette személyes életrajzi utalásokkal. Például nekünk: már Szentesen gondolt erre a nagy történelmi komédiára. Mindenkinek: a Nemzeti Színház igazgatói állásából való kitúratás, közbotránkoztató rendezések, szembekerülés az államhatalommal.
Külön blokkban mondja el a most megbukott kormány kritikáját,
egyértelműen.
Egy nagy alakítás még az övén kívül: Ficzere Béla játssza a helyi kultúrost. Szögletesen, mereven, szinte nyomorék tartásban hallgatja a minősíthetetlen kirohanásokat, hisztériás rohamokat, teljesíthetetlen parancsokat, kiszolgál, takarít, alázatos, néma, izzó gyűlölettel, ő a sziszegve szolgáló nyomorult szolga. Szinte ellenpólusa a Nero – Vergiliusnak.
A teljes sötétség viszont egy ugráló vár lepukkadásával következik be, amelyből a főhős, mint minden nagyság megtestesítője, irányítaná a világot, de a gumivár leereszt, és betemeti őt.
✍Dr. Papp Erzsébet
📸Orlai Produkció
