Lengyelország legrégebbi, folyamatosan működő fotós közössége, a Lódzi Fotóművészek Társasága mutatkozik be a Tokácsli Galériában nyílt kiállításon ezekben a hetekben. „Ami a lelkemben muzsikál” című tárlatuk a fotósok személyes történetei intuitív, őszinte, néha szimbolikus üzenetekkel. Itt minden fénykép egy hangjegy, együtt hozzák létre az érzékenység dallamát.

A Szentesi Fotókörrel másfél évtizeddel ezelőtt kialakult remek kapcsolatuknak köszönhető ez a tárlat, valamint a városi könyvtárban aznap megnyitott másik kiállításuk. Móra József önkormányzati képviselő, kulturális tanácsnok megnyitó beszédében a lengyel-magyar történelmi hagyományokról szólt, az ezt megörökítő, Szentes testvérvárosában, Sierniewicében található emlékművekről.
Slawomir Grzanek, a Lódzi Fotóművészek Társaságának elnöke és Zbigniew Gluszczak mutatták be a galériában látható képanyagot. Az elnök továbbá egy közös képes album terveiről is említést tett, amelyet a szentesi fotósokkal, valamint a Kiskunfélegyházi Wesel Hugó Fotókörrel együtt töltenének meg képeikkel.
A kiállítás május 9-ig tekinthető meg a művelődési központ kiállítótermében.

✍📷Darók József







Forrás

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!