A kertészeti szakma utánpótlásának biztosítása érdekében indított mentorprogramot a közel 450 szentesi termelőt tömörítő Délalföldi Kertészek Szövetkezete, az Alföldi Agrárszakképzési Centrum, valamint az Alföldi ASzC Bartha János Kertészeti Technikum és Szakképző Iskola. A Szentesi Mentorprogram A Holnap Kertészeiért névre hallgató program célja, hogy 10-15 év múlva is legyenek naprakész tudással rendelkező szakemberek és aktív termelő kertészek.
A termelői tagság fiatalítása érdekében a hosszú távú mentorprogram mellett gyakorlati kutatókertet is létrehoztak, illetve eszközöket is beszereztek. A kísérleti kert április eleji ünnepélyes átadóján Nagy István agrárminiszter elmondta, hogy a program hosszú távon biztosítja a fiatalok számára a gyakorlati tudás megszerzését és a szakmai támogatást, a kormány pedig 15,5 milliárd forinttal támogatja az agrárszakképzés fejlesztését. Szentesen újabb 1,33 milliárd forintos támogatásból korszerű oktatási és közösségi tér valósulhat meg.
„Szeretnénk elérni, hogy vonzó és jövőálló szakma legyen a kertészet. A DélKerTÉSZ-nél fontosnak tartjuk, hogy foglalkozzunk az utánpótlás kérdésével. Mintegy 340 millió forint értékben megvalósított a szövetkezet egy olyan modern kísérleti kertet a szentesi középiskola gyakorló területén, ahol a legújabb eszközökre is alapozva a legmodernebb technológiai felszereltséggel oktatási feladatokat is ellátunk. Hosszú távú terveink vannak a mentorprogrammal, amit mi sem bizonyít jobban, hogy az Alföldi Agrárszakképzési Centrummal és az Alföldi ASzC Bartha János Kertészeti Technikum és Szakképző Iskolával együtt a gyakorlókert teljes ingatlankomplexum infrastrukturális megújításához kormányzati előterjesztésre tanulmányt is beadtunk, amely 1,3 milliárdos beruházást jelentene” – mondta Nagypéter Sándor, a DélKerTÉSZ elnöke.
Az új szemléletű mentorprogram az elméleti és korszerű gyakorlati kertészeti képzésen felül már egy perspektivikus és biztos piacokra épülő, jövedelmező szakmai hivatást is kínál azoknak, akik ezt a szakmát választják.






