Ismét egy szemet gyönyörködtető, sokszínű kiállítást eredményezett az alkotó pedagógusok regionális tárlatára beküldött pályázati anyag. A művelődési központ főtéri galériájában 29. alkalommal megrendezett kiállítás címét József Attilától vették: Rejtelmek, ha zengenek.
Szentes önkormányzata, a Szentesi Művelődési Központ, a Pedagógusok Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun, Békés, Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Szervezetei közösen szervezik a nagy múltú pályázatot, amely Borsodi Ágnes nevéhez fűződik. A megzenésített verset a Vadrózsa Énekegyüttes előadásában hallgathatta meg az esemény közönsége a Tokácsli Galériában, valamint közreműködött az Anannda Duó.
A zenés percek után Karikó-Tóth Tibor fogalmazta meg gondolatait az alkotás mibenlétéről és céljáról, a közben megtett belső útról. Mint mondta, a kiállító alkotók „őrt állnak”, szemlélődnek, érzékelnek, méghozzá olyasmit, amit nem biztos, hogy mindenki képes észrevenni. Ez a figyelem nem csak a szemlélődésben merül ki, hanem valamiféle belső készenlétként is felfogható arra, hogyan rezdül a világ. Elsősorban a pedagógusokról szól ez a tárlat, de szélesebb a kör, hiszen a kultúra területén dolgozó alkotók is jelen vannak pályamunkáikkal. Mindegyikükre egyformán jellemző, hogy a világot nem csak értelmezik, hanem újra és újra teremtenek, mert a teremtés megjelenik a művészetben és a pedagógiában is – vont párhuzamot Karikó-Tóth Tibor.
A Rejtelmek, ha zengenek minden évben az egyik leglátogatottabb tárlata a galériának, várják a pedagógusok és a közönség is a szokásosan április eleji időpontot. Ebben az évben összesen 38-an adtak be pályázatot, köztük köztük tizenöt szentesi alkotóval. A zsűri – Borsodi Ágnes, Túri Andrea és Szobota Imréné – ezúttal sem volt könnyű helyzetben, hiszen a pályázatra beérkezett különböző technikákkal készült műveket nem volt egyszerű összemérni egymással. Az akrilfestmény versengett a fotóval, a szőttessel vagy a tűzzománccal.
Végül a következő díjakat adták ki: Bányai Béla (Hódmezővásárhely), Zoltai Attila (Hódmezővásárhely), Okovács Éva (Kiskunfélegyháza), Feketéné Papp Éva (Kiskunfélegyháza), Samu Kornélia (Fábiánsebestyén). Különdíjasok: Kréz Tibor Károlyné (Makó), Kéveszkiné Pintér Katalin (Szentes).
A kiállítás április 18-ig tekinthető meg a galéria nyitvatartási idejében, keddtől péntekig 9-17, szombaton 9-14 óráig.
✍📷Darók József






