A 2. Magyar Hadsereg Don-kanyarban elesett katonáira emlékezett az önkormányzat és a Magyar Honvédség Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred vitéz Heim Géza 46. Területvédelmi Zászlóalja január 12-én a II. világháborús emlékműnél.
A Széchenyi-liget bejáratánál gyertyagyújtással és koszorúzással adóztak a magyar hadtörténet egyik legsúlyosabb tragédiájában, 1943. január 12-én odaveszett vagy hadifogságba került mintegy 120 ezer katona emlékének.
A korabeli eseményeket Szabó Zoltán Ferenc polgármester idézte fel beszédében.
Matos Ibolya drámapedagógus egy katona utolsó levelét olvasta fel, melyet a szovjet túlerőtől elszenvedett csapás előtti napon írt édesanyjának, a szívszorító sorok a ma élő embereknek szóló üzenetet hordoznak, a háború értelmetlenségéről.
„Drága Anyukám!
Nagyon várt válaszlapotokat ma kaptam meg kezeimhez. Nagy sokára jött.
Ne várjatok most már tőlem levelet, és ti se küldjetek. Az orosz itt valami nagyra készül, mi meg a végsőkig kitartunk. Erre esküdtünk meg.
Küldtem haza november 14-én 105 pengőt, abból Ágikának vegyetek keszkenőt. Remélem, hogy Pista öcsém derekasan átveszi a helyemet a családban, neki a zsebórámat hagyom örökül. Neked, Anyukám, csak az örökké élő szeretetemet és az utolsó mosolyomat tudom adni. Nagyon szeretlek!
Istentelen hideg van. Itt ülök a géppuskám mellett, és a kezem az üres csajkához fagy.
Tudom, hogy mire ezt a lapot megkapod, addigra én már nem fázom, és elmúlik az éhségem is. Itt halunk meg. Kérlek, ne haragudj rám!
Kezedet csókolja:
Hű fiad, Jóska
1943. január 11., Oroszország”
📸Vidovics Ferenc
