A Budapest Hair Show-n mutatta be Dancsó Erika mesterfodrász, L’Oréal nagykövet az új kollekcióját. Szeptember 27-én az Eiffel Műhelyházban a francia elegancia és a magyar hagyomány találkozott a színpadon.

– Sok nemzetközi lapban megjelent a kollekciónk, a szakmai identitásom ugyan francia, de a magyar hagyományokat is szerettem volna belevinni – mesélte lapunknak Dancsó Erika. A mesterfodrász hozzátette, hogy nagyon élvezte a fotózást és az előkészítési folyamatokat. – Egy csongrádi házban korhű berendezések között készültek a fotók, mintha a nagymamámnál lettem volna. Kifejezetten figyelek arra, hogy a kollégák, a modellek, a vizuális megjelenés, a smink, a ruhák egy történetet meséljenek el, amelyben érzelmileg is benne vagyok, és ezt szeretném közvetíteni. Abban hiszek, hogy amikor a színpadon vagyok, átadom az érzelmeimet – mondta.

A legnagyobb kihívást a kollégái mentorálása jelentette, akik számára újdonság volt ez a fajta színpadi jelenlét. Nyolcszáz fős szakemberekből álló közönség előtt léptek fel, akik a világ professzionális képviselői ebben a szakmában.

– A természet számomra mindig hatalmas hívószó, melynek színei megihletnek. Ha külföldön járok, elemzem a természet formáit, színeit, keresem azt, ami egyedi. Ezt viszem tovább a következő kollekciómban. Az, hogy a következő évet milyen színkódok irányítják, az nem csak a mi szakmánkat befolyásolja, hanem igaz a divatra, a lakberendezésre, és még sorolhatnám.

Idén a 90-es évek kerültek a középpontba, így most ebből az időszakból inspirálódtam én is. A színeket, formákat, textúrákat kevertem meg azzal, amit jövőbelinek érzek. A nőiesség alkotta a fő irányvonalamat, az önbizalom, elegancia mind megjelenik a képeken. A kollekciómat a megtervezett hanyagság is abban az értelemben jellemzi, hogy a természetben sincs teljesen szimmetrikus, szabályos vonal. Így egy kósza tincs sem a véletlen műve, hanem a komponálás eredménye. Komoly csapatmunka, mint ahogy a show is, ahol élőben kell a modelleknek teljesíteni. Büszke vagyok rájuk, és minden kollégámra, akik hozták a színvonalat és azt a ritmust, amit megbeszéltünk.

A Hair Show után pedig már Prágába vezetett a mesterfodrász útja, ahol a L’Oréal Professionnel szervezésében megrendezett Hair x Fashion 3 országos kongresszus színpadán lépett fel. (x)
Halupa Eszter

