A World Cheese Awards a nemzetközi sajtszakma egyik legnagyobb és legtekintélyesebb megmérettetése, amelyet 1995 óta rendez meg minden évben a Guild of Fine Food. A verseny célja, hogy összegyűjtse és díjazza a világ legkiválóbb sajtjait, miközben támogatja a kézműves és független élelmiszer-előállítókat. A zsűriben számos ország elismert szakértői foglalnak helyet, akik a világ minden tájáról érkezett mintákat értékelik.
A 2025-ös versenyre több mint 40 országból mintegy 5000 sajtminta érkezett, a bírálatot és az eredményhirdetést pedig pénteken tartották.
A mezőnyben ezúttal is ott volt a szentesi Aradi László (Aradi Sajt), aki három termékkel vett részt a versenyen. A Kispatéi Gyönyör – A frissesség és az egyszerűség ünnepe elnevezésű sajt ezüst minősítést szerzett, míg a Szarvasgombás érlelt kemény sajt – „Kifinomultság minden szeletben” – és az Öreghegyi kemény sajt bronz elismerésben részesült.
Az eredmények ismét bizonyítják, hogy az Aradi Sajt termékei a nemzetközi mezőnyben is megállják a helyüket, és a világ legjobbjai között tartják számon őket.





