„Jobbá válunk, ha segítünk”
Az utolsó Speciális Művészeti Fesztivál Szentesen volt július 3-7. között. Az ötnapos, különleges VANfesztiválra az ország számos pontjáról érkeztek résztvevők, akik fogyatékossággal élőként mutatták meg tehetségüket zenében, táncban, színjátszásban és különböző képzőművészeti ágakban. A szervezők és a közreműködők sajtótájékoztatón értékelték az eseményt augusztus 4-én a Városházán, ahol jelen volt Szabó Zoltán Ferenc polgármester és Asztalos Zsolt, a Speciális Művészeti Műhely Egyesület elnöke mellett Agócs Lászlóné önkormányzati képviselő, a Szociális és Lakásügyi Bizottság elnöke, Pohl Anette önkormányzati képviselő, Puskásné Halál Ágnes Szentesi Gondozási Központ igazgatója, Urvári Sándor, a Szentesi Művelődési Központ igazgatója és Bocskay István ipari park referens.
– Mi lehetőségként tekintettünk erre a rendezvényre, ahol igyekeztünk jó partnerként helyt állni – kezdte gondolatait Szabó Zoltán Ferenc. A polgármester a fesztivált szükségesként és emberségesként jellemezte, illetve biztosította, hogy Szentes továbbra is részt vesz az ehhez hasonló rendezvényekben és támogatja a Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület munkáját.
Asztalos Zsolt a fesztivál díját, egy kincsesládát adott át a polgármesternek, melyben a fellépők szentesi emlékei is helyet kaptak. A Magyar Speciális Művészeti Műhely Egyesület elnöke kiemelte, hogy Szentes nem csak erkölcsileg, hanem emberileg is befogadó volt. Az idei fesztivált állami támogatás nélkül valósították meg. Külön megköszönte, hogy a csoportok és együttesek a Tóth József Színház és Vigadóban léphettek fel, amit egy csodapalotaként emlegetnek azóta is.
– Rendkívül színvonalas körülmények között fesztiválozhattunk, élményt kaptak a csoportok: kenuzhattak a Kurcán, a kézműves foglalkozásokon a kovácsmesterséget is közelebbről megismerhették. Gyuricza Róbert veteránjármű múzeuma is nagy hatással volt rájuk, kapcsolatokat építettek a helyiekkel, az önkéntesekkel.
Megköszönte a Szentesi Művelődési Központ és a Szentesi Gondozási Központ munkatársainak a közös munkát, támogatást, Pohl Anette önkormányzati képviselő jelenlétét, akinek segítsége sokat jelentett.
– A megfelelően előkészített rendezvény felkészült fellépőkkel, befogadó várossal és önkéntesekkel lesz teljes, ami élményt jelent – összegezte értékelését Asztalos Zsolt, aki az együttműködéssel kapcsolatban elmondta, hogy zenekari, tánc vagy kulturális találkozót szívesen hoznának Szentesre.
Bocskay István a VANfesztivál egyik műsorvezetője a Dózsa háznál lévő közös zenélést, éneklést őrizte meg az emlékeiben, amikor fogyatékkal élő és ép emberek együtt énekelték a Nélküled című dalt.
Ezt követően Asztalos Zsolt átadta a polgármesternek a VANfesztivál befogadásáért az „Értelmileg sérült embertársainkért” emlékplakettet, amit Szabó Zoltán Ferenc meghatódva vett át. – Büszke vagyok a munkatársaimra, és arra, amit ebben a városban a nyújtanak – tette hozzá megköszönve az elismerést.
Halupa Eszter