Remek hangulatban startolt el az idén is a . Hamar megtelt a parkoló a volt Esze Tamás laktanya mellett, ahol már második alkalommal futhattak a kicsik és nagyok. Három táv körül választhattak, volt, aki sétált a kis unokája kezét fogva, és akadt, aki a hosszabb távot is bevállalta május 10-én.

Közös bemelegítéssel és ráhangolódással indult az idei kocogás, ahol a futás után ugrálóvár, a Wikfild K9 Kutyasuli bemutatója, a Jövőnkért Néptáncegyüttes, Szilver Tánccsoport, Wings-Wings egyesület Keep on Moving Dance School bemutatója mellett, Zumba Kati gondoskodott a pezsgő hangulatról. Nagy várakozás övezi a délutáni programokat is, ahol láthatják az erős emberek bemutatóját, Ifj. Fekete László natúr erős ember világbajnokkal és tanítványaival, 15 órától.

Ugrai Ildikó főszervező elmondta, hogy elővételben kétszáz jegy kelt el, de a helyszíni nevezés is körülbelül hasonló számot mutathat. A napsütés sok családot kicsalogatott az aktív programra. Aki csak szeretett volna kilátogatni, ingyenesen várták a programok, hiszen a rendezvény célja, hogy erősítse a helyi közösséget. Így az urgálóvár, az arcfestés és a csillámtetoválás minden gyermek számára elérhető. A PB-Steel kocogásra nevezők a szentesi óvodásokat támogatták, ahogy a tavalyi évben is nagy sikerrel. Ildikó elmondta, hogy sok óvónő is részt vett a futáson, akik a szervezéseben is sokat segítettek, illetve megköszönte a kollégáknak és önkénteseknek a közreműködést, akik munka mellett, időt nem sajnálva járultak hozzá ehhez a közösségépítő programhoz. A rendezvény ötletgazdája és fő támogatója a PB-Steel, akinek tulajdonosa, Pintér Balázs is ott várta a résztvevőket a célnál, hogy nyakukba tehesse az érmet.

#szentesielet #pbsteel #szentes #kocogás







Forrás

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!