A fiatalok hónapja lesz a június
A diákok hónapja lesz a június Szentesen, húsz helyen várják őket kedvezményekkel, az idén januárban megalakult Szentesi Városi Diákönkormányzat (SZÍV-DÖK) kezdeményezésére. Lesznek izgalmas diákprogramok, melyek a SZÍV-DÖK, a Szentesi Művelődési Központ és a gyermekkönyvtár közös szervezésében valósulnak meg, a Gyökerek és Szárnyak Alapítvány támogatásával.
Szarka Nándor diákpolgármester az első hónapok munkája után máris pozitív eredményekről számolhatott be a sajtó képviselőinek. Több olyan programot is elindítottak, amelyekkel a szentesi fiatalságnak szeretnének lehetőségeket kínálni a nyári szünetre. Júniusban ifjúsági hónapot tartanak, melynek során egész hónapban diákkedvezmény-programot valósítanak meg helyi szolgáltatások, vállalkozók bevonásával. A fiatalok széles körét érinti a program, mindazokat, akik rendelkeznek diákigazolvánnyal. A diákpolgármester örül, hogy példátlan összefogás jött létre a városban a partnereiknek köszönhetően, akik szívesen csatlakoztak a programhoz, ezzel is támogatva az ifjúságot.
Tíz – tizenöt – húsz százalékos kedvezményeket és különböző típusú szolgáltatásokat vehetnek igénybe például pizzériában, könyvesboltban, optikai szaküzletben, számítástechnikai üzletben, zöldségkereskedésben, húsboltban vagy mobiltelefon kiegészítő üzletben, valamint a fiatalok kedvelt találkozóhelyein. A diákpolgármester megköszönte a Vedd és védd a szentesit csoportnak és a L’amour vállalkozóinak, hogy segítségükre voltak. Bocskay István gratulált a diákönkormányzat munkájához, a fiatalokat arra buzdította, használják ki ezt a lehetőséget a vakáció alatt.
Az első nyári hónap egyébként változatosan telik a SZÍV-DÖK életében – tudtuk meg Martók Alíz ifjúságsegítő munkatárstól. Június 4-én és 5-én Temesvárról érkeznek a diákönkormányzat tagjai, akikkel közös megemlékezést tartanak a Nemzeti Összetartozás Napja alkalmából. Június 11-én immár negyedik alkalommal rendezik meg a Brancs-kupát, a szentesi középiskolások barátságos röplabda tornáját.
Az Ünnepi Könyvhét keretében a gyermekkönyvtárral, illetve a Gyökerek és Szárnyak Alapítvánnyal együttműködve két ifjúsági programot rendeznek. Előbb június 12-én lesz a versíró pályázatukhoz kapcsolódó Slam-poetry est, 13-án pedig újdonságként Next Gen Fest címmel egy ifjúsági fesztivált szerveznek interaktív standokkal, szentesi fiatalok zenés-táncos fellépéseivel a megyeháza udvarán, ahol beszélgetésekre, közös ötletelésre is várják a diákokat és szüleiket.
✍📷Darók József
A kedvezmények az alábbi helyeken vehetők igénybe:
Babilon Könyvesház
Benito Szentes
Clap N Go
Döner Kebab Cairo
Foodbox
Horváth Cipó
Kávézó, a Belvárosi Favágókhoz
Kondy Computer
Kultik Szentes Mozi
Lecsó Liget
Opál Óra és Ékszerüzlet
Panoráma Pub&Bistro
PipiPont Szentes
Sodrófa
Szarvasi Húsbolt 10%
Tallián Optika
Tok-Pont
Venezia Pizzéria
Yee-Lo Pizzéria
Zamat Cukrászda