Fantasztikus és nosztalgikus hangulat egyszerre lengte be a Tóth József Színházat a Seres Fivérek együttes péntek esti koncertjén. Kérdés, hogy csak egyetlen koncertre tértek vissza, vagy folytatják?

Rég nem hallott lírai és latinos dalokat élvezhetett a közönség a koncerten, az újra színpadra lépő Seres Fivéreket szülővárosukból, Csongrádról is sokan elkísérték Szentesre, ahová szintén sok szállal kötődnek. Bevallásuk szerint nagyon izgultak a zenészek, pedig egytől egyig rutinosak (vagyis öregek, ahogy a koncerten egymást froclizták), de mégiscsak tíz év után álltak ismét együtt színpadra. 2014-ben fejezték be a közös zenélést a Seres fiúk, Antal, Róbert és Krisztián az addig elért komoly szakmai – és közönségsiker után. 2010-ben országos hírnévre tettek szert azzal, hogy bejutottak a Megasztár döntőjébe, ahol több fordulón át meneteltek, majd a Gipsy Kings zenekar előtt is játszottak.

A 2011-ben megjelent Luxus tangó című lemezükről jónéhány dalt eljátszottak a koncerten. Az első számuk, az Óceán rögtön akkorra vastapsot kapott, hogy azt hihettük, egyben a ráadás is volt. A dalról a közönség megtudhatta, hogy Krisztián első szerzeménye volt 18 éves korában, és csupán félóra alatt született meg a fülbemászó melódia és szövege. Sorra jöttek a lírikusabb hangvételű dalok, köztük a Júlia, a Bízz bennem, valamint két olyan szám, ami a lemezen nem kapott helyet, és a Neveddel alszom el, amiből nagy sláger lehetett volna, ha nem épp akkor térnek külön utakra a fivérek

A koncert végére igazán felforrósodott a hangulat, a latin zene kiválóságai ezúttal is felszántották a színpadot a Bamboléo és Mariachi ritmusára. A Fivérek mellett nagyszerű zenészek közreműködtek: a billentyűknél Balázs Nándi, gitáron Miklós Milán, a doboknál Vas Gyuszi.

Egyszeri alkalom volt a visszatérés, vagy lesz folytatása – merült fel sokakban a kérdés? – Még otthon sem játszottunk együtt, nem azért, mert megsértődtünk egymásra. Egyszerűen vannak ilyen részek az életünkben, amikor elszakadunk egymástól, és az a legjobb, amikor visszatalál az ember. Szüleink nehéz körülmények között, de tisztességgel, becsülettel neveltek fel bennünket, majd elindultunk a showbiznisz irányába, ami szétszedte ezt az egészet. Nagyon sok zenekar jár így, mi is választhattunk: vagy üzlet és rossz kapcsolat, vagy pedig elválnak útjaink jó időre, és mindenki megtalálja a maga zeneiségét. Ma este teljesen másképpen játszottunk, mert tényleg mindenki megtalálta önmagát, a srácok a Seres Brothersben, én a Zeng együttessel, a Zenével a Rákos Gyermekekért Alapítvánnyal. Ezzel együtt még mindig nem tudjuk a választ, hogy lesz-e ennek folytatása, ezt mi hárman szépen meg fogjuk beszélni, addig is mindenki folytatja a pályafutását – fogalmazott megható szavakkal Seres Antal a koncert végén.

Darók József

Fotó: Darók József, Vidovics Ferenc

 

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!