A Szentesi Gasztro- és Kézműves Piac újjászervezésekor – és már az előtt is – az árusok többségének az volt a véleménye, hogy a hónapok második szombatja nagyobb érdeklődésre tarthatna számot, mint a harmadik. Mivel a piac új helyszínre költözött, az időpont egyidejű megváltoztatása zavaró lett volna a vásárlók számára, ezért a szervezők úgy döntöttek, ezt később teszik meg, amikor már a vevők megszokták a Rákóczi utcát. Mostanra megérett az idő a változtatás végrehajtására, így a következő és az ez utáni vásárokat minden hónap 2. szombatján tartják. Ezzel párhuzamosan egy újabb típusú, rendszeresnek tervezett gasztrorendezvény-sorozat képe is körvonalazódik a városban, amely a remények szerint szintén nagy érdeklődésre tarthat számot. Egy családias, vásárlási lehetőséggel egybekötött, hangulatos délelőttöt kínálnak majd az érdeklődőknek a város frekventált helyén, tudtuk meg Kovács Sándor kistermelőtől.