Őze Lajos születésének 85. évfordulója alkalmából, sajtóeseményt rendezett a Koszta József Múzeum április 27-én, hétfőn délután 5 órakor. A készülő, Kossuth-díjas színművészről elnevezett emlékház kurátorai, Darabos Judit közgyűjteményi csoportvezető, dr. Nátyi Róbert művészettörténész és dr. Gajdó Tamás színháztörténész időkapszulát helyeztek el az épület előtt Őze Áron Jászai-díjas színművésszel, testvérével Őze Gáborral és a város vezetőivel, Szabó Zoltán Ferenc polgármesterrel és Kiss Csaba István alpolgármesterrel.
Jelképes módon ezzel a gesztussal kezdődik meg a múzeumi munka Szentesen, ugyanis a kiállítás tiszteletére kívül-belül teljesen megújul a bemutató helyszíne, a Csallány Gábor Kiállítóhely. Őze Áron beszédében hangsúlyozta, csakis Szentesen valósulhat meg édesapa emlékháza. Maga választotta ki az idézetet, valamint a kísérő szöveget, amely az időkapszulába került, és amelyet aláírtak a projekt alkotói. A neves, Kossuth-díjas művész fiának elmondása szerint édesapjának egyik kultikus verse, Az ős Kaján (Ady Endre) sorai kerültek az emléklapra. A kapszula mellett még elhelyezte az eredeti szentesi házból származó birka kolompot, valamint egy, a járvány-helyzetre emlékeztető maszkot. Az időkapszulát Őze Áron és Szabó Zoltán Ferenc polgármester helyezték el a Csallány Gábor Kiállítóhely mellett, majd egy előre elkészített itallal, egy igazi keverttel locsolták meg, emlékezve a Megáll az idő című film híres mondatára, amely Őze Lajos szájából hangzott el, hogy ezt a kevertet még nem tudták elrontani. Ősszel, a művész halálának évfordulóján tervezi a múzeum az emlékház megnyitását.