A Magyar Szocialista Párt április 2-án, a párt irodájának udvarán tartott sajtótájékoztatót. A kialakult helyzetre tekintettel a szociális szférában dolgozók egészségének védelme érdekében védőfelszerelést és fertőtlenítő-, illetve tisztítószereket ajánlott fel a szentesi intézményeknek, mintegy 200 ezer forint értékben, amelyet a Szentesi Családsegítő Központ, Szentes Város Gondozási Központja, a Dr. Sipos Ferenc Parkerdő Otthon és a Szentesi Református Idősek Otthona részére adtak át. Móra József, az MSZP elnöke elmondta, hogy Szabó János megyei elnök 1 millió forintos keretéből Szentesre is juttat támogatást, amely kiegészült a megyei és helyi MSZP szervezet forrásaival. Elmondása szerint azon intézmények részesülnek ebben a támogatásban, amelyek a legveszélyeztetettebb korosztály ellátását végzik. Kifejtette, hogy nem a szónoklatok, hanem a tettek ideje van. Az átadáson az intézmény képviselőin túl jelen voltak Pásztor Antal, valamint Hornyik László Károly önkormányzati képviselők is.
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
15. szám
Közélet|32