A kórház Infektológiai Osztályán jártunk

A Csongrád Megyei Dr. Bugyi István Kórházat bemutató sorozatunkat az Infektológiával, azaz a fertőző osztállyal folytatjuk. A téma nem is lehetne aktuálisabb, mivel ismét egy világméretű járvánnyal, a koronavírussal állunk szemben. A fertőző betegségekről, azok terjedéséről, megelőzéséről és magáról a szentesi intézményről is kérdeztük, az osztályvezető főorvost, dr. Illyés Máriát, aki 42 éve van a pályán, gyerekgyógyász és infektológus, korábban a kórház gyermekosztályán is dolgozott.

A fertőző osztály 20 ágyon gyógyítja Szentes és környékének fekvő- és járó betegeit. Havonta 50 pácienst látnak el, az ambulancia forgalma változó. A kórházi osztályokon nincs lehetőség az elkülönítésre, ezért onnan is átveszik a fertőző betegeket, kezdi a beszélgetést dr. lllyés Mária. A főorvosnőn kívül dr. Somogyi István infektológus, pulmonológus is segíti a munkájukat, valamint hat szakképzett és négy kisegítő nővér és egy adminisztrátor. A részlegen nyolc kórterem található, ebből öt egyszemélyes elkülönítő és három nagyobb kórterem.

Az osztályon korábban másfajta fertőző betegeket ápoltak hagyományos betegségekkel, mint a kanyaró, a bárányhimlő, vagy a vérhas. A védőoltások megjelenésével ezek nagy része már megszűnt, de helyettük, ahogy most is látjuk, újabb fertőzések lépnek föl. Dr. Illyés Mária szerint a hagyományos fertőző betegségek eltűnésével leépítették a fertőző osztályokat, emiatt kevés a szakember. Sajnos azonban az utóbbi évek és évtizedek is azt bizonyítják, hogy szükség van a részlegekre, a kórházi fertőzések, a sok antibiotikum-fogyasztás, a rezisztens kórokozók és az állatvilágban fertőző, mutálódó vírusok miatt.

Újabb világjárvány: a koronavírus

A legújabb világjárványt, a koronavírust komolyan kell venni, mondja a főorvos, a WHO is azért hirdette ki a legmagasabb fokozatot. Az új koronavírus a Kínában található Vuhan városában jelent meg először. – A fertőzés tünetei kezdetben hasonlítanak az influenza vagy egyéb légúti fertőzés tüneteihez: láz, fáradékonyság, légzési nehézségek, légszomj, száraz köhögés. A veszélye, hogy nagyon sok esetben enyhe lefolyású a betegség, sőt a lappangási idő alatt láz se jelentkezik, tehát a betegeket se lehet kiszűrni, és ez idő alatt fertőznek – hangsúlyozza a doktornő. Speciális kezelésről egyelőre még nem tudni, a védőoltás kifejlesztésével több kutatócsoport is foglalkozik. Egyelőre a szigorú higiénés szabályok betartása és a tömeg elkerülése nyújthat védelmet. A budapesti Szent László Kórház alkalmas és föl is készült az ilyen betegek ellátására. A többi intézmény, így a szentesi is megkapta az utasítást és a módszertani levelet, megfelelő mennyiségű védőeszköz és vizsgálati anyag áll rendelkezésre. Amennyiben a szentesi kórházban jelentkezne a koronavírus tüneteit produkáló beteg, ha jó állapotban van, akkor autóval vagy mentőszolgálattal külön szállítva a dél-pesti Szent László Kórházba kell küldeni. Ha súlyosabb állapotú, el kell különíteni, és a mintavételeket eljuttatni Budapestre. A vírus meghatározása és a beteg szigorú elkülönítése a Dél-Pesti Centrumkórházban lehetséges, Szentesen csak végső esetben, de természetesen megvan rá a protokoll.


Forrás…

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!