• A hulladékgazdálkodás rendjének megsértése miatt indult eljárás a Szentesi Rendőrkapitányságon ismeretlen személyek ellen. Az elkövetők – akiket nem sokkal később sikerült beazonosítani – egy földtulajdonos tudta nélkül helyeztek el hulladékot annak földjén, de másik esetben olyan területre is vittek szemetet, amely Natura 2000-es besorolás alá eső természetvédelmi terület. A rendőrség szakértők bevonásával folytatja a vizsgálatot az ügyben.
• Lopás miatt indult büntetőeljárás egy szentesi férfi ellen, aki önkényesen foglalt el egy lakatlan ingatlant, majd a szomszéd áramhálózatát „megcsapolta”. Az illető, miután tettével lebukott, két nappal később újabb ingatlanba „költözött” be, és ott is a szomszédból lopott áramot.
• Öt nyílászáró tűnt el összesen 360 ezer forint értékben egy felújításra váró ingatlanból néhány nappal ezelőtt. Az elkövetőt a rendőrök elfogták, ellene lopás vétsége miatt indult nyomozás.
• Állami támogatást szeretett volna igénybe venni egy férfi és egy nő az egyik helyi pénzintézetben, ám a hiteligénylés folyamata során kiderült, hogy bár eredeti dokumentumokat, okmányokat vittek be, nem az okmányok eredeti tulajdonosa jelent meg a bankban. A rendőrök a bankban tetten érték a párost, ellenük pedig csalás miatt indult eljárás. Képünk illusztráció!
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
www.szentesielet.hu
17. szám
Közélet|32
Társadalom|50



Forrás…

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!