Az újév első szentesi babája 2021. január 4-én 9 óra 52 perckor született. Balogh Mihály és Balogh-Kalydy Patrícia gyermeke, Igor Benett 2740 grammal és 49 centivel érkezett. Az édesanyát Szabó Zoltán Ferenc polgármester és Abebené Bagi Márta ápolási igazgató köszöntötte január 6-án a Dr. Bugyi István Kórházban. Igor egy játék mackót, egy plüsskacsát, valamint egy 10 ezer forintos Baby Center vásárlási utalványt kapott ajándékba. Az eseményen Bencsik Rita főnővértől megtudtuk, a szentesi kórház szülészetén tavaly 709 baba jött a világra.

Patrícia – aki főállásban keramikus, társadalmi munkában pedig a Pollák DSE dzsúdó edzője – lapunknak elárulta, a terhessége csodálatos volt, egészen a 35. hétig, amikor is terhességi toxémiával került kórházba. Sőt az elmúlt hónapban négy alkalommal is felmerült, hogy azonnal meg kell császározni a kismamát. – Az utolsó időszakot nehezen viseltem, de mindenképpen újra végigcsinálnám az egészet. Még mindig megéri egy ilyen csöppségért, és tényleg elmúlik minden, amikor a kezében tartja az ember. A szülésre nem volt időm felkészülni. Hétfőn hajnali háromkor ébresztettem a páromat, hogy nagyon rosszul vagyok. 170 volt a vérnyomásom, és úgy döntöttünk, nem várunk tovább, bejöttünk a kórházba, ahol éppen telt ház volt – mesélte az anyuka.

Az éjszakás nővérek hirtelen nem is tudták hová helyezzék, az ügyeletes orvos az előzményeket figyelembe véve azt mondta, hogy maradjon bent, a reggeli vizitnél pedig közölték vele, hogy ne is egyen és igyon. – Reggel nyolc óra környékén történt a beszélgetés, és 9 óra 52-kor már megszületett Igor. Igazából időm sem volt felkészülni, azon kívül, hogy letusoltam, és vittek is a műtőbe. Sajnos nem érzékeltem semmit, amikor a picit odarakták a mellkasomra, akkor tudtam, hogy túl vagyunk rajta, és minden rendben van, azóta pedig szokjuk egymás társaságát kint is – mondta Patrícia, akit a különleges névválasztásról is kérdeztünk. Az Igor a germán Ingwar férfinév orosz változata, jelentése: isten és védelem. Mindketten szerettek volna egy olyan nevet választani, amiből nem lesz több az óvodában. –A párom nagyon vonzódik az orosz nyelvhez, véletlenszerűen jött az Igor, és mindkettőnknek tetszett. Már édesapám és apósom is közölték velem, hogy határozott, makacs és önfejű lesz a gyerekem, a férjem és én is ilyenek vagyunk, úgyhogy Igorral együtt már hárman leszünk a családban. Egyelőre jó fiú, eszik, alszik, bár a szoptatással még küzdünk egy kicsit, mert szeret lustálkodni. Azt hittem, hogy jobban fogok izgulni, de sokkal könnyebben jönnek a dolgok, mint ahogy gondoltam. Mindenki nagyon segítőkész az osztályon, a csecsemősök, a szülésznők, a nővérek és az orvosok is – árulta el az újdonsült anyuka. Igor dr. Csabai Lászlónál született, a szülésznő pedig Petrovai Zsanett volt.

Patrícia hozzátette, szerencsés a járványhelyzet miatt, nem kell visszasietnie a tatami mellé, mert jelenleg nincsenek edzések, így megvárják a feladatok. – Legalább fél évet szeretnék várni, hogy lássam, hogyan alakul az életünk a picivel. Mindenképpen visszatérek, nem is akarok elszakadni a sporttól – mondta az édesanya. És hogy dzsúdós lesz-e az újév első szentesi babája? – A doktor úrral is beszélgettünk műtét közben. Azt mondta, hogy ha nagypapája (Kalydy Zoltán edző) és én is dzsúdós vagyok, az apukája volt bokszoló, és nincs egyetértés, akkor a gyerek menjen karatézni egy ilyen harcias családban – mesélte nevetve. Igor nem az első unoka, de biztos, hogy elkényeztetik majd a nagyszülők, hiszen három nagymama és három nagypapa várja otthon.

Palicska Irén

Fotó: Vidovics Ferenc

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!