Agócs Lászlóné kapta a Szentesi Boldogságklub által alapított első Teréz Anyu Díjat, melyet január 14-én adtak át a gondozási központban. A klub vezetője, Bánfiné Szőke Erika elmondta, így szerették volna kifejezni köszönetüket és hálájukat Bözse sok éve végzett önzetlen szolgálatáért. Agócs Lászlóné meghatottan vette át a díjat és az ajándékot, egy kézzel kötött ágytakarót, melynek kockái tavaly november óta készültek.

Agócs Lászlóné ápolóként, majd műtős szakasszisztensként kezdte pályáját, a későbbiekben szakoktatóként, a Magyar Vöröskereszt területi vezetőjeként és a város egészségügyi referenseként dolgozott 2017-es nyugdíjba vonulásáig, de a továbbiakban is vállalt feladatokat. 2019-től a 10-es számú választókörzet képviselője, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke. Egész életében a városért fáradozott, bárki fordulhatott hozzá bizalommal és fordulhat ma is, segít, utánajár a dolgoknak és megpróbálja megoldani a problémákat, legyen szó egészségügyi vagy szociális területről, a körzetében élők gondjairól. – Több nehéz évem volt az életem során, de a tavalyi volt a legkeményebb. Ahogy tudtam, elkezdtem dolgozni, és ma is ezért jöttem ide. Nagyon sok a munka. Épp most merült fel az az ötlet, hogy a Hulladék OKOS mintájára ki lehetne adni a Szociális OKOS-t, a szociális intézményekről, az ott folyó ellátásról és a szociális tevékenységekkel is foglalkozó civil szervezetekről, ami minden háztartásba eljutna – mondta Agócs Lászlóné. Megköszönte a Boldogságklub munkáját is, és máris csörgött a telefonja, ami nem meglepő, hiszen 30-50 hívást kap naponta.

Bánfiné Szőke Erika lapunknak úgy nyilatkozott, a Teréz Anyu Díj és az ágytakaró titkos küldetés volt. Tavaly november óta készültek a kockák, kinek milyen fonala volt otthon, abból kötött. – Így szerettük volna a tudtára adni, hogy nagyon fontos a számunkra, érezze a szeretetet, és hogy mennyire hálásak vagyunk neki a sok-sok éve végzett önzetlen szolgálatáért. Bözse a példaképem, tanított is, és mindig fölnéztem rá. Minden évben szeretnénk átadni a díjat valakinek, mert nagyon sok olyan ember van a környezetünkben, aki megérdemli. Sikerült a projekt, köszönet érte mindenkinek – fogalmazott Bánfiné Szőke Erika.

Agócs Lászlóné 1977-től ápolóként és műtős szakasszisztensként kezdte pályáját a szentesi kórházban. 1985-től 11 évig egészségügyi szakoktató a Boros Sámuel Szakközépiskolában. 1997-től 20 évig a Magyar Vöröskereszt Szentesi Területi Szervezetének vezetője. 2001-től 16 évig a város egészségügyi referense. 2019-től a szentesi képviselő-testület tagja, a 10-es számú választókerület képviselője, a Szociális és Egészségügyi Bizottság elnöke.

Fontosabb elismerései: Magyar Vöröskereszt Szolgálati Érdemérem, Kossuth Zsuzsanna-díj, Pro Sanitate elismerés, Miniszteri Dicsérő Oklevél.

Palicska Irén

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!