Két ütemben épült meg a Városi Szálló, az első kapavágást 1897. július 24-én tették meg, azaz kiásták a meszesgödröket és az alapokat, ezzel kezdetét vette a kivitelezés. A tervek szerint az első ütemben a Kossuth utcai szárny, valamint a színház valósul meg még abban az évben, a másodikban pedig az Úri utcai szárnnyal folytatódnak a munkák, melyekkel 1898 elejétől az év végére el kell, hogy készüljenek. Közben ’98 tavaszán az addig elkészült épületrészben már megkezdődjön a vendéglő üzemeltetése, nagyteremmel, ebédlővel, konyhával és sörözővel, az emeleten a vendéglős lakásával és 33 vendégszobával. A másik szárny, a mai Petőfi utcai rész emeletén három bérlakás, egyleti helyiségekkel, a földszinten öt üzlettel, illetve az udvari szárnyban a színházzal szerepelt a tervekben. Rovatunkat a lap 15 oldalán találják.
#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
11. szám
Múltidéző|40


Forrás…

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!