Első és második helyezést értek el a Boros diákjai a Szép magyar beszéd versenyen

A Szép magyar beszéd verseny megyei fordulójának eredményhirdetése 2021. március 11-én zajlott. A HSZC Szentesi Boros Sámuel Technikum két tanulója kategóriájában az I. és II. helyezést érte el, így ők képviselik Csongrád-Csanád megyét az országos döntőn.

Péchy Blanka színművésznőnek 1960-ban létrehozott alapítványa indította el a Kazinczy Ferencről, a 19. századi nyelvújítók vezéralakjáról elnevezett Szép magyar beszéd versenyt, amely az eltelt öt évtized során országos mozgalommá vált. Egy ilyen versenynek különösen fontos szerepe van a mai digitalizálódó világunkban, amikor a fiatalok egyre kevesebbet beszélnek, beszélgetnek. Akkor, amikor mind a felnőttek, mind a fiatalok megszólalása egyre kevésbé szép mind a használt kifejezések, mind az artikuláció tekintetében. Ezért is van nagy jelentősége annak, hogy még mindig vannak olyan diákok és tanárok, akik a szép magyar beszédet kiemelten fontosnak tartják. A felkészülést és a felkészítést a digitális oktatás még nehezítette, mert a „technika ördögét” is le kellett „győznie” a szép magyar élőbeszédnek.

Ennek a rangos megmérettetésnek iskolai, megyei és országos fordulója is van. Minden évben sok diák indul a versenyen több kategóriában. A megyei forduló technikum, szakközépiskola, szakgimnázium kategóriájában a Hódmezővásárhelyi SZC Szentesi Boros Sámuel Technikumának két tanulója is jelentős eredményt ért el:

• Gyarmati Lehel 11. c osztályos tanuló I. helyezett lett (felkészítő tanára: Bánszki Zsuzsanna),
• Vicsek Antónia 12. c osztályos tanuló pedig II. helyezést ért el (felkészítő tanára: Bodroginé Szabó Éva).
Így a Szép magyar beszéd országos fordulójában, kategóriájukban, Győrben ők ketten fogják képviselni Csongrád-Csanád megyét.

Gratulálunk a versenyzőknek és felkészítő tanáraiknak!

#szentesielet #tajekozottnaklennijo #varosihetilap #szentes
www.szentesielet.hu
Kultúra|39



Forrás…

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!