Október 31-én és november 7-én rendezték meg Budapesten a XXIX. Országos Junior és Ifjúsági Táncművészeti Fesztivált, melyen a Ladybird Studio szentesi balerinái kiváló eredményeket értek el. A középiskolások számára megrendezett döntőn egy klasszikus balett és egy modern tánc koreográfiával indultak, a Mindenség és a Requiem for a dream is első helyen végzett. A junior korcsoportban az 5-6.osztályosok a klasszikus balett kategóriában a legjobbnak bizonyultak, a 7-8. évfolyamosok klasszikus balett és  modern tánc koreográfiáját is elsőnek ítélte a zsűri. Emellett két különdíjat is elhozott a stúdió. Fodor Menta négy, Kádár Fanni két nyertes koreográfiában is szerepelt.

Mentának és Fanninak 10 év kemény munkája van az elért eredményben. Most, hogy lehetőségük nyílt a versenyzésre, hetente háromszor járnak át Szegedre balettórára. Menta a Szent Erzsébet Katolikus Általános Iskola diákja, 3 éves kora óta táncol, mellette öt évig Fit-Kidezett, de azt el kellett engednie. Kratkovszkiné Polgár Abigél óráin kezdett ismerkedni a balettel, ezután került Szarvas Katalin balettmesterhez, majd az ő halála után Fekete Mercédeszhez, Merci nénihez. – Kicsiként a tütü és a balettcipő vonzott. Azért szeretem a táncot, mert ezzel ki tudom fejezni magam. Szóba került, hogy az általános iskola elvégzése után a Pécsi Művészeti Gimnáziumban tanulnék tovább – mondta kérdésünkre.

Fanni egy évig járt társastáncra, és szintén 10 éve balettozik. Amikor iskolába került, Szarvas Katalin balettmesternél kezdte a tanulást, halála után került Fekete Mercédeszhez. – Először nem vonzott, de Kati néni kezei alatt az első órán beleszerettem az egészbe. Fegyelmet követel. Amikor táncolok, úgy érzem, hogy szabad vagyok, és minden megszűnik körülöttem – mondja a csongrádi Batsányi János Gimnázium 11. évfolyamos tanulója, aki már azon gondolkozik, hol folytatja tovább a tanulmányait. Az egyik lehetőség, hogy a Táncművészeti Egyetemre szeretne menni.

Menta anyukája, Berczeli Brigi hozzátette, nagyon sok idő, mire beérik a munkájuk gyümölcse. A balett nem versenysport, nagyon kevés a megmérettetési lehetőségük, a gyerekeknek pedig szükségük van valamilyen visszaigazolásra. – Mi sem azért járunk át Szegedre, mert sok a fölösleges szabadidőnk, hanem mert látjuk, hogy nagyon jó helyen vannak a lányok. Egy ilyen megszállott embert, mint Merci néni, pedig csak támogatni lehet – mondja Brigi. Kádárné Szilvi az egyik leglelkesebb anyuka, a legfőbb támogatója a stúdiónak, és egyben asszisztense Fekete Mercédesznek. Ahogy fogalmaz, élethosszig tartó Ladybird fanok maradnak.

Felkészülés és verseny a balett-tanár szemével

Az idei regionális elődöntőket tavasszal eltörölték, így a Táncpedagógusok Országos Szövetségének versenyére gyakorlatilag bárki bárhonnan nevezhetett. A mezőny idén is nagyon erős volt, de a szokottnál talán több nehézséget okozott a felkészülés. – A táncokkal mindig időben elkezdek dolgozni, viszont az utolsó pillanatban szeretem befejezni, hogy az érdeklődésük fennmaradjon koreográfia közben. Borzasztó, mikor már “rutinból” megy egy koreográfia. Abszolút nem adja át azt, amit közvetíteni szeretnék. Most viszont ezt a vírus még egy kicsit “izgalmasabbá” tette, hiszen minden nap volt változtatni való egy-egy megbetegedés miatt. Rengeteg türelemre és önfegyelemre volt szükség, hogy ne keseredjünk el, és mondjunk le a versenyről – nyilatkozta Fekete Mercédesz, a Ladybird Studio vezetője, táncművész-koreográfus.

Végül a középiskolások számára megrendezett döntőn egy klasszikus balett és egy modern tánc koreográfiájuk is tudott indulni. Mindkettőben táncoltak a szentesi lányok is. Ők annyira elhivatottak, hogy hetente többször is átjönnek a szegedi órákra. A Mindenség és a Requiem for a dream című koreográfiájuk is első helyen végzett. Nagyon neves szakmai zsűri értékelte a gyerekeket. – Ami ebben a versenyben számomra motiváló, hogy bár jó, ha a lányokat több sikerélmény éri, mégsem egy csupa rózsaszín világba burkolja őket, hiszen az élet sem ilyen. Az eredmények pontok összesítéseként jönnek létre, így ha nincs elegendő pont, nincs helyezés akkor sem, ha esetleg valaki egyedüli indulója a kategóriájának – tette hozzá a táncművész.

A junior korcsoportban, a felső tagozatosok döntőjén az 5-6.osztályosaink klasszikus balett kategóriában a legjobbnak bizonyultak. A legtöbbjüknek ez volt az első versenye. Versenytársaik, a 7-8. évfolyamosaik klasszikus balett és  modern tánc koreográfiáját is elsőnek ítélte a zsűri. Az utóbbit maximális pontszámmal jutalmazta. A Sansha budapesti üzletének különdíját is ez a koreográfia kapta. – A legnagyobb örömöt azonban a Táncpedagógusok Országos Szövetségének Elnökségi különdíja jelentette számomra, ami egy visszajelzés volt a munkánkra. A kupák, oklevelek mellett az elismerő szavak azok, amik a legtöbbet jelentették ebben a nehéz időszakban. Minden megmérettetés egy visszacsatolás, hogy hol tartunk a gyerekekkel. A gyermek is látja milyenek a kortársai, és mi tanárok is rengeteget tanulunk egy ilyen alkalommal egymástól – mondta a koreográfus.

A stúdió vezetője jelenleg a Magyar Táncművészeti Egyetem mesterképzésén tanul, így ez is a tanulási folyamat része. Az itt kapott instrukciókat mindig beépíti a munkájába. – A gyerekeknek érmeket csináltattam, amit a verseny után a nyakukba akasztottam, hogy érezzék, mennyire büszke vagyok arra, hogy egy ilyen helyzetben kitartottak és helytálltak. Sajnos a gyermek korcsoport versenyére már nem kaptunk lehetőséget az élettől. 58 szomorú gyermeknek kellett ezt a helyzetet feldolgoznia, ismét. Köztük is sok-sok szentesi balerina volt. Egy ilyen helyzetben a megoldás, hogy a lehető leggyorsabban alkalmazkodjunk a megváltozott körülményekhez. Így ezt az időszakot is hasznosan fogjuk eltölteni. Mindig van hova fejlődni, egy táncos soha nincs “kész”, így most sem keseregni, hanem dolgozni fogunk, hogy méltóak legyünk ezekhez az elismerésekhez – zárta gondolatait Fekete Mercédesz.

Palicska Irén

Fotók: Bozsoky Barna, Bornyi Márton

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!