A bajnokságot tavaly az élmezőnyben (4. hely) záró Bordány SK ellen vívta meg idei első tétmérkőzését a Szentesi Kinizsi SZITE a Magyar Kupa 1. fordulójában, a Pusztai László Sporttelepen. Augusztus 1-én, rögtön egy végletekig kiélezett összecsapás várt Koncz Zsolt legénységére, melyen a 90 percnyi játék nem hozott döntést, 1-1 után büntetőpárbajban vívták ki a továbbjutást a hazai kupasorozatban

Idény eleji formát mutatott az első félidőben a jórészt fiatalokkal felálló hazai együttes, a mérkőzés első periódusában a sárga-fekete mezes Bordány uralta a játékot, és 17 perc után a vezetést is megszerezték egy szögletet követően. A hátránytól felébredtek a mieink és többször eljutottunk a vendégek kapujáig, több szögletből is esélyük nyílt az egalizálásra, ám veszélyes helyzetet nem tudott kialakítani a Kurca-parti együttes. A 31. percben kényszerű cserére szorult a csapat, Kerepeczki sérülése után nem tudta folytatni a játékot, Koncz Zsolt érkezett helyére.

A szünetet követően magasabb fokozatba kapcsolt a Kinizsi, rendre a Bordány kapuja előtt zajlott a játék. Az 53. percben 20-25 méteren jutottunk szabadrúgáshoz, melyet Koncz Zsolt végzett el, és tanítani való módon lőtt az ellenfél kapujába. A hazai találat megváltoztatta a játék képét, a szabálytalanságok időszaka következett, vendégoldalon 4 sárgalapot, szentesi oldalon 3 sárgát és egy pirosat osztott ki Kiss Richárd játékvezető.

(Koncz Zsolt egyenlítő találata)

Bár a Kinizsinek esélye nyílt megfordítani a találkozót, ám továbbjutás nem dőlt el a rendes játékidőben, így büntetőkkel zárult a mérkőzés. A tizenegy-párbajban a Szentes háromszor, a Bordány csupán egyszer talált be, így a Kinizsi jutott a Magyar Kupa következő fordulójába.

– A tétmérkőzés tudata megváltoztatta a csapat játékát, szerintem korábban játszottunk már bátrabban, elszántabban, de minden sikernek nagy jelentősége van, amit meg kell becsülnünk. Azt gondolom a legfontosabb, hogy türelemmel álljunk a csapathoz, melyet leginkább fiatal labdarúgók alkotnak, de ez természetesen nem azt jelenti, hogy feltett kézzel mennénk fel a pályára. Bízom benne, hogy a srácok még nagyobb önbizalommal mernek majd játszani a jövőben, és kihozzák magukból a maximumot – értékelte az összecsapást a Kinizsi játékosedzője, Koncz Zsolt.

A vezetőedző lapunk kérdésére elárulta, a mérkőzést megelőző edzésen gyakorolták a büntetőrúgásokat, ám hozzátette, a Bordány elleni összecsapáson többször is esélyük nyílt arra, hogy a rendes játékidőben fordítsák javukra az eredményt.  A Szentesi Kinizsi SZITE augusztus 23-án a Szeged 2011 Kft. II. vendégeként kezdi majd a bajnoki menetelést.

 

Szentesi Kinizsi SZITE – Bordány SK (Magyar Kupa 1. forduló) 1-1 (félidei eredmény: 0-1) büntetőkkel 3-1
Gólszerzők: Nagy Torma Richárd (17’) ill. Koncz Zsolt (53’). Büntetők – Szentesi Kinizsi: Légrádi Zsolt, Koncz Zsolt, Prozlik Ádám – Bordány: Fátyol Szilárd

 

Sebők Tamás

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!