A téli utazási szezon végén, márciusban robbant be a koronavírus-járvány Európában. Magyarországi megjelenése előtt még javában utaztak az emberek, valaki síelt, de sokan választottak egzotikus üdülőhelyeket. Alig másfél hónapja állt le szinte az egész ország, és a járvány következményei még beláthatatlanok a turizmusra. A szentesi Guevara – Horváth Anikó idegenvezetővel beszélgettünk, aki egyelőre élvezi a váratlanul jött kényszerpihenőt, és optimista a jövőt illetően, mert szerinte az emberek alig várják, hogy ismét útra kelljenek.

– Milyen volt a téli szezon és hogyan tudtad meg, hogy nem indul több út?

– Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen egy kivételével minden kubai út lement. Sokáig nem is realizáltuk a világjárványt, mert nem különösebben érzékeltünk belőle semmit. Tudtuk, hogy megjelent a koronavírus, de még semmi jelét nem tapasztaltuk. Február 27-én indultam Kubába, és március 9-én érkeztem haza. Akkor már néhány utas gondolkodott a részvételen, de végül mindenki eljött. Vittünk magunkkal maszkokat, és néhányan használták is őket, de nem volt semmi probléma. Épp egy katamarán túrán vettünk részt, amikor írt a barátnőm, hogy Magyarországon is találtak fertőzöttet. Úgy váltunk el a repülőtéren, hogy 5 nap múlva repülök vissza. Kezdtem kicsit izgulni, ráadásul egy Panama-Kuba út lett volna, amit nagyon vártam, és öt nap alatt megfordult a világ. Hajnali háromkor találkoztunk volna a reptéren az utasokkal, és én még előző nap nem tudtam, hogy utazok vagy sem. Állandó forródrót volt a budapesti irodával, ugyanis nem mindegy, hogy ők, a légitársaság vagy az utas mondja le a foglalást. Várakozó állásponton volt mindenki. Azt már gondoltuk, hogy nagyon zűrös lesz a két hét, mert napról napra változott a helyzet. Az iroda előtte küldött egy kör email-t, hogy nem javasolják a kiutazást, mert nem garantálják, hogy a két hetet végig tudjuk csinálni, lehet, hogy külföldön kerülünk karanténba. Addigra a 31 főből csak heten maradtak, de ők még ilyen körülmények között is el akartak indulni. Ezért szombat délután elkezdtem pakolni, mert azt nem lehet megtenni, hogy én itthon alszom, az utasok meg kint várnak a reptéren. Aztán este 7 órakor jött a telefon, hogy a tulajdonosok nem kockáztatnak, az Air France éjszaka hozta meg a döntést, és törölte a járatot. Ekkor már Panamában is megjelent a vírus, és azon a napon, amikor indultam volna, lezárta a határait. Ez március 15-én történt, majd nálunk is bejelentették az iskolabezárásokat, és a korlátozó intézkedéseket.

– Hogyan érint a változás, és milyen volt a másfél hónap kényszerpihenő?

– Nyilván rosszul érint, de az éremnek is két oldala van. Pont egy olyan időszakban ért, amikor nagyon sok munkát vállaltam, és túlterhelt voltam. Ez most persze felértékelődött. Már egész évre megvoltak az útjaim, két hétnél hosszabb időt nem töltöttem volna itthon. Április végén Benelux körutazás lett volna, aztán Párizs, Normandia-Bretagne. Most személy szerint élvezem az itthonlétet, és ezt a kis szabadságot, amire vágytam, főleg, hogy jó az idő és itt van a kert.

– Miért vállaltál ilyen sok munkát?

– Ez a tipikus vállalkozói lét. Szabadúszó idegenvezető vagyok, egy szegedi és egy budapesti irodával dolgozom együtt, és egyik út jön a másik után. Elindul egy párizsi, majd a következő évben csináltak kettőt, de akkor legyen Provance is, aztán Normandia. Szeretek új területeket is kipróbálni, és azon vettem észre magam, hogy alig vagyok itthon. Nagyon nehéz belőle kiszállni, mert szeretem. Régen a telek szabadok voltak, és jobban elviseltem, hogy nyáron nagyüzem volt, télen pedig pihentem. Az elmúlt öt-hat évben indultak be az egzotikus utak, és egy irodának egy szezonban hat kubai útja is volt, és meg is tudták tölteni. Ilyen sűrű még nem volt a szezon.

– Mit tudsz a kollégáidról és az utazási irodákról? Már érezhető a járvány hatása? Épp a múltkor kértek segítséget tőlem az ismerőseim a kárbejelentő kitöltéséhez, mert a szlovák iroda, ahol befizették a nyaralásukat, csődöt jelentett.

– Az irodák egyelőre kivárnak és reménykednek, néhány hét leforgása alatt jó irányba is változhat minden. Pillanatnyilag csak a legközelebbi utakat mondták le májusig, a júniusi útjaim még elvileg megvannak. Sokan áttetetik a foglalásaikat, és lehet, hogy például az ősz erős lesz. Én nagyon optimista vagyok. Az emberek annyira vágynak arra, hogy újra visszaálljon minden a régi kerékvágásba, és utazhassanak. Tudom, hogy gazdasági visszaeséssel kell számolni, de ettől függetlenül az emberek jó része útra kel majd, valószínűleg kevesebben fognak utazni, nem tömegek. Tőlem kérdezik, hogy szerinted a júliusi nyaralásban reménykedjünk még, mert befizettünk Görögországba. Hátha! Én azt gondolom, hogy ez szépen, fokozatosan vissza fog állni. A kisebb irodák biztosan nem fognak kitartani addig. Akikkel én dolgozom, mind a ketten erősek, reménykedem, hogy túl lesznek a válságon. Van egy szegedi barátnőm, aki egyszemélyes utazási irodát működtet, hosszú évek óta nem beszéltünk és most azt mondta, nem tudja mi lesz vele.

– És te meddig bírod itthon utazás és munka nélkül?

– Azt kérdezd meg két hónap múlva – és elneveti magát. Egyelőre jól érzem magam, a kert és a virágaim rengeteget jelentenek. Az emberek társasága hiányzik, és a beszélgetések, de próbálom tartani a kapcsolatot a barátaimmal. Nem tudom, hogy meddig lehet bírni. Remélem, hogy ez a megszorítás elégséges lesz. Nekem szerencsém van, mert a férjem dolgozik, de van olyan szabadúszó kolléganőm, aki egyedül neveli a gyermekét, hitelt törleszt, ő például nagy bajban van. Én KATA-s vállalkozó vagyok, azt nem kell fizetnem, de egy fillér bevételem nem lesz esetleg szeptemberig-októberig. Mi van, ha egyedül élek, rezsire, élelmiszerre, biztosításokra költeni kell, azt hogyan termeli ki az ember havonta? Én most például azt látom a szállodákban dolgozó kubai barátaimon, hogy nagyon várják a vendégeket, hiszen a fő bevételi forrásuk a turizmusból származik. Mi, idegenvezetők pedig olyanok vagyunk, mint a boxokban álló versenylovak, akiknek még a patájuk dobogását is hallani, és alig várjuk, hogy kinyíljon az ajtó. Menni akarunk és csinálni. Ahogy fel lehet szállni a repülőre, az emberek elindulnak. Október végén már van egy kubai utam, és nagyon szorítok, hogy akkor már elutazhassak.

Palicska Irén

Kapcsolatfelvétel

Ha éppen nem vagyunk elérhetők, küldjön e-mailt!